Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)
102 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. lekrnénynek tekintessenek, az ismertetett adatok és különösen az elkövetés idejének azonos volta még kellő támpontot annál kevésbé nyújtanak, mert a terheltek a lucernába külön öt-öt lovat hajtottak; éz okból az említett kihágások az azokban eljárni hivatott hatóságok hatásköre szempontjából külön-külön bűncselekmény ismérveit tüntetik föl. Az 1894 :XÜ. te. 97. §-a a hatáskörre nézve azt rendéli, hogy a törvény 94. §-ában fölsorolt cselekmények a büntető törvény alapján birálandók el, ha a kár 60 K-nál nagyobb, ha ellenben a kár 60 K-nál kisebb, az ily ügyekben a törvény 103. §-ában megjelölt közigazgatási hatóságok ítélnek. Minthogy a tilos legeltetéssel okozott 80 K összes kárért a felelősség két személy között oszlik meg, a felhozott adatokból azt lehet következtetni, hogy az az egyik ellenében sem haladja meg a 60 K értéket; ennélfogva az eljárás tárgyává tett cselekmény elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. . 47. Főszolgabíró és kir. ügyészség között hatásköri összeütközés a« 1907:1/XI. tc. értelmében nem merült fel. 1917 november 26. Hb. 68. sz. ., I. A ro. kir. államvasutak budapest-balparti üzletvezetősége 1917. évi május hó 17-én 11,317/1917. L szám alatt kelt átiratával följelentést tett a pozsonyi járás főszolgabírójánál. E szerint Z. T. és R. J. lamacsi, valamint G. H. dévényújfalusi lakósok 1917. évi február hó 23-án a Pozsonytól Marcheggig közlekedő 238. számú tehervonathoz besorozott egyik üres személykocsiba beszálltak és 60 kg. babot csempésztek ki Ausztriába. A vonatnál fékezői szolgálatot teljesítő U. J. és Sz. F. pozsonyi fékezök a csempészést még az ország területén észrevették, de a babot már nem kobozhatták el, minthogy a vonat időközben Marchegg állomásra érkezett. Az ottani vasúti és katonai hatóságok előtt az eml.tett asszonyok á két fékezőt .alaptalanul azzal vádjlták meg, hogy rajtuk nemi erőszakot követtek el, mikor azonban ennek megállapítása végett a pályaorvost előhívták, vádjaikat visszavonták. E miatt a három asszony ellen hatóság előtti rágalmazás miatt' a pozsonyi kir. ügyészségnél följelentés is tétetett. Minthogy azonban a: tehervonatira jogtalan felszállás á Kbtk. 112.* §-ál>a!