Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 43 Erre Mosón nármcai/c alispánja 1917. évi április 5-én 21 sz. alatt az iratokat a hajásköri bírósághoz terjesztette [föl. II. B. S. nyilatkozatában annak a véleményének ad kifejezést, hogy föltéve, hog-v a kir. ügyészség a biróság fogalma alá esik — hatásköri összeütközés nem forog fönn, mert a győri kii. ügyészség az ügy érdemében határozva állapította meg bűncselekmény hiányát és így hatáskört megtagadó határozatot csakis a közigazgatási hatóság hozott. III. A kir. ügyészséget az 1871: XXXI. tc. az igazságszolgáltatás körül az állam közérdekeinek az ezen törvény által meghatározott ügyekben való képviseletére hivatott intézményként szervezte. Minthogy e szerint a kir ügyészség nem biróság, a hatásköri biróság jpedig az 1907: LXI. tc. 1. §-a szerint csak a rendes biróság és a közigazgatási biróság vagy közigazgatási hatóság, úgyszintén a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság közt fölmerült hatásköri összeütközések elintézésére hivatott: ennélfogva a rendelkező rész értelmében kellett határozni. I 20. Kir. ügyészség: és közigazgatási hatóság (főszolgabíró) között hatásköri biróság elé tartozó hatásköri összeütközés nem merül föl. 1917 június 11 Hb. 36. I. S. J. kereskedő szeleczi lakós 1917. évi február 15-én panaszt emelt a trencséni járás főszolgabirája előtt. R. J. népiskolai tanító szelééi íakos ellen azért, mert nevezett iparigazolvány nélkül január és február hóban több szelééi lakosnak a hatóságilag megállapított legmagasabb áron fölül petróleumot adott el. A trencséni járás főszolgabirája 1917. évi március G. napján 1917. kih. 92.1. szám alatt kelt végzésével a följelentést saját illetékességének leszállítása mellett az 191O : IX. tc. r. s-ába ütköző vétség illetékes elbírálása végett a trencséni kir. ügyészséghez tette át. A trencséni kir. Ügyészség a lefolytatott nyomozás után* 1917. évi március 2$. napján 1278 1917. szám alatt hozott határozatában a R. J. ellen árdrágítás visszaélésének vétsége cimén teljesített nyomozást a Bp. 101. §'-a alapján megszüntette, minthogy nem merült föl' adat arra nézve, hogy a gyanúsított a vevőkkel magasabb árat igyekezett volna fizettetni, mint amennyiért ő vásárolta és hogy így őt a feljelentés tárgyává tett cselekményben a nyerészkedés célzata vezette volna. Egyúttal, minthogy -R. J. és AV. N.-né szül S. J. terhére a maximált áron fölül történt eladás