Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 67 a kir. ítélőtábla utasításához képest a hatásköri bírósághoz terjesztette fel. II. A rendelkező részben foglalt döntésére a hatásköri bíróságot a következő okok vezették. Az állami kormányzat terén, miként ez az 1874. évi ((Pénzügyi szolgálati szabályzatinak agyakorlatban általában követett 117. §-ából, továbbá az 1887 : XXXV. és az 1897 : XX. tc. rendelkezéseiből is kivehető, általános érvényű szabályként van az nálunk elismerve, hogy az állami alkalmazottnak az állam irányában a szolgálati viszonyból eredő vagyoni felelős* ségének és az ebből a felelősségből származó vagyoni elégtétel mérvének is meghatározására, amennyiben valamely kivételes törvényes rendelkezés ennek útját nem állja, az illető alkalmazottnak felettes közigazgatási hatósága hivatva van. Nyilvánvalóan ennek a jogszabálynak felel tehát meg a volt közmunka- és közlekedésügyi miniszternek a postakincstárnak okozott károkért a postahivatalbeliek felelőssége kérdésében a 21,725 1869. sz. a. kibocsátott rendelete 7-ik pontjának az az intézkedése is, mely azt írja elő, hogy az igazgatásnak az alkalmazottak ellen a szolgálati viszonyokból eredő követelései mindenkor közigazgatási úton intézendők el. Ez azonban még nem azt jelenti, hogy ott, ahol eltérő törvényi rendelkezés fönn nem forog, az illető közigazgatási hatóságnak kártérítés fizetésére kötelező határozata az elmarasztalt állami alkalmazott irányában végérvényesnek s ekként olybá volna tekinthető, hogy az ellen a marasztalt alkalmazott a törvény rendes útján nem kereshetne orvoslást, mert tételes jogunk szerint, amint ezt a már fennebb említett 1887: XXXV. tc. és 1897: XX. tc, de az 1889: XXVIII., illetve 19O9: XI. tc. és egyéb törvények rendelkezései is minden kétségen kívül helyezik, a kártérítésben szolgálati úton elmarasztalt alkalmazottnak a birói oltalom és pedig ott, ahol a panasz útja tételes jogszabálynál fogva nem a közigazgatási birósághoz vezet, a törvény rendes útja nyilván fenn marad. Olyan tételes törvényen alapuló kivételes rendelkezésünk 5*