Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 49 II. A panaszos ügyében a rendes bíróság a hatáskörét ineg nem állapító határozatot hozott. A m. kir. igazságügyminiszter ellenben a panaszost arról értesítette beadott kérelmére, hogy előbbi határozatát, amely szerint a panaszos részére a családja után felmerült útiköltsé­gek és a szabályszerű bútorszállítási költség a 32,582/1896. I. M. sz. r. értelmében csak abban az esetben lesznek érvényesít­hetők, ha a kir. járásbíróság vezetője által igazoltatik, hogy neje, gyermekei és esetleg cselédje a székhelyre megérkeztek és hogy a gyermekei atyai hatalom alatt állanak, továbbra is fenntartja, amivel a kérelem felett érdemben határozott és ezzel hatáskörét megállapította. A rendes bíróság és a közigazgatási hatóság között tehát az 1907: LXI. tc. 7. §-ában felsorolt hatásköri összeütközési esetek egyike sem merült fel. De nem merült fel hatásköri összeütközés a rendes bíró­ságnak és a m. kir. közigazgatási bíróságnak az eljárást egy­aránt megtagadó határozata következtében sem, mert az 1907: LXI. tc. 7. §-ának 1. pontja értelmében hatásköri össze­ütközés csak akkor merül fel, ha az eljárást oly hatóságok tagadják meg, amelyek egyikének hatáskörébe az eljárás tar­tozik, azonban a panaszos által érvényesíttetni célzott köl­tözködési költség megtérítésének kérdése határozataik helyes indokolása szerint sem a közigazgatási bíróság, sem a rendes bíróság hatáskörébe nem tartozik. 26. Nincs hatásköri összeütközés, ha a közigazgatási biróság és a közigazgatási hatóság nem állapították meg ugyanarra az ügyre hatáskörüket, hanem ellenkezően, a miniszterek, mint legfőbb köz­igazgatási hatóságok, saját hatáskörüket megtagadták, viszont a közigazgatási biróság hatáskörét megállapította, mihezképest a hatásköri biróság a miniszter által tett hatásköri összeütközési bejelentést visszautasítja. 1916 május 15. 1915. Hb. 86. sz. Térfv : Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. 4

Next

/
Thumbnails
Contents