Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 3U egyezség érvényességének megállapítása mellett helyt adott a panaszban előterjesztett kérelemnek. A véghatározat indokolása szerint ugyanis az egyezség nem a visitatio canonica megváltoztatására irányul, hanem csak az abban foglalt kötelezettségeknek ideiglenes lerovási módját állapítja meg, amihez az egyedül érdekelt javadalmas akaratán kívül felsőbb hatósági engedély kieszközlése nem szükséges. Panaszlott felebbezése folytán az ügy Tolna vármegye közigazgatási bizottsága elé került, amely az 1913. évi február hó 12-én hozott 45/I9I3számú véghatározatával az alispán véghatározatát megváltoztatta és a főszolgabíró véghatározatát azzal a hozzáadással hagyta helyben, hogy panaszosokat az egyezségre alapított kifogásokkal a polgári biróság elé titasította. A panaszosok felebbezése folytán az iratok a m. kir. vallás- ésközoktatásüggi miniszterhez terjesztettek fel, aki az 1913. évi szeptember hó ^3-án 100,915. sz. a. kelt rendeletével Tolna vármegye közigazgatási bizottságának határozatát a főszolgabíró véghatározatát helybenhagyó részében helybenhagyta, a panaszosokat polgári perútra utasító részében azonban feloldotta, azzal az indokolással, hogy a pécsi püspöknek joga volt a szóbanlevő — bár csak ideiglenes — egyezségtől, mint amely a javadalomra nézve a canonica visitatioval szemben hátrányosabb helyzetet teremtett volna, jóváhagyását megtagadni s azt hatályon kívül helyezni, de érvénytelen az egyezség azért is, mert csupán a plébános és a hívek között a politikai község hozzájárulása nélkül jött létre. Sz. J., S. Gy. és érdektársaik, mint sióagárdi párbérkötelezettek az 1914. évi január hő 3-án a szekszárdi kir. törvényszéknél rendes keresetet adtak be Sz. D. sióagávdi róm. kath. plébános ellen, amelyben annak a kimondását kérték, hogy az 1910. évi március hó 20-án kötött egyezség ettől az időponttól fogva az alperes saját személyére nézve érvényes és kötelező és ennélfogva az alperes az ebben az egyezségben megállapított párbérrel megelégedni tartozik. A szekszárdi kir. törvényszék az 1915. évi augusztus hó 11-én hozott 191,5. P. 966/6. számú ítéletében a keresetnek helyt adott és kimondta, hogy az említett egyezség érvényes s hogy az alperes az abban meghatározott és az egyházlátogatási okmányban részletezett járandóság között mutatkozó többletet a párbérkötelezettektől követelni és beszedni nem jogosult. Az ítélet indokolása szerint alperesnek az a kifogása, hogy a kir. törvényszék a jelen per elbírálására hatáskörrel nem bír, mert a közigazgatási hatóságok a per tárgyát már jogerősen elbírálták, alaptalan, mert bár a párbér-ügyekben felmerült jogviták, mint közjogi viták a polgári törvénykezés tárgyát nem képezhetik, a jelen perben nem a párbérszolgáltatás jogszerűsége vagy egyházi célja lévén vitás, hanem a magán-