Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

110 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 33. §. alapján bírálta el és minthogy az id. törvény értelmében a munkaadó 8 napig köteles gondoskodni a gyógykezelésről, az uradalom pedig az ápoltat június hó 8-tól július hó 10-ig házilag gyógykezelte, tehát a szerződésileg biztosított 14 napon túl, A. D.-t a gyógydíj megfizetése alól felmentette. Bihar vármegye alispánja azonban 1912 január hó 13-án 499/1912. sz. a. II. fokon, Bihar vármegye közigazgatási bírósága pedig 1912. évi március hó 6-án 344/1086 1912. kb. sz. a. hozott határozatával III. fokon, mint az 1898: XXI. te. alapján felmerült vitás kérdésben dönteni hivatott hatóságok jártak el és megállapították azt, hogy ápolt nem mezei munkás, hanem gazdasági cselédnek tekintendő, minélfogva A. D.-t, a gazdát a 30 napon alul maradó gyógydíj megfizetésére kötelezte. Az A. D.-féle sarkadi uradalom főintézője által beadott panasz következtében a rn. kir. közigazgatási bíróság 1913. évi június hó 18-án 8402/1912. K. sz. a. hozott végzésével a közigazgatssi bizottság határozatát az alispáni határozattal együtt megsemmisítette és az ügyet az alispánhoz avégből küldötte vissza, hogy abban, mint az 1898: IV. tc. rendelkezése alá tartozó ügyben az 1907. évi XLV. tc. 62. §-án alapuló hatáskörébe járjon el. A megokolás szerint a vitás kérdés az, hogy helyén volt-e a munkaadónak az 1898: XXI. tc. 5. §-án alapuló marasztalása vagyis, hogy az ápoltat mezőgazdasági cselédnek kell-e tekinteni, vagy sem. Ekként az ügy jelen állásában, mint a felhívott törvényszakaszon alapuló marasztalásnak vitás kérdése, ugyanezen törvény 13. §. alapján, végső fokon a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozván, a bíróság a panasz következtében az ügyet vizsgálat alá vette. Az iratokból kitűnik az, hogy az ápolt 150 társával együtt két teljesen azonos tartalmú és az 1897 : II. tc 8. §. szerint a községi elöljáróság előtt szabályszerűen megkötött munkaszerződés alapján mint igazolvánnyal ellátott munkás teljesített az uradalomban gazdasági munkákat. E szerződések egyike eredeti példányban a F. J. kórházi költségeire vonatkozó, a bíróságnál 8465/1912. K. sz. a. lévő ügy iratai között van és abból megállapítható, hogy az ápolt és társai, valamint az uradalmi intézőség közt létesült jogviszony nem volt cselétlhanem gazdasági munkás és munkaadó közti viszony. Ugyanis az ápolt és társai nem az 1907: XLV. tc. 1. §-ában megkívánt bérfizetés mellett, hanem élelmezés, mint alapszolgáltatás mellett terület szerinti akkorddíjazásban részesültek, amely díjazásnak minimuma volt csak a munkaidény hónapjaira való tekintettel különböző fix havi átalány összegekben meghatározva, azonban a fix átaíánybérek kiszolgáltatása a megállapított akkord-díjazás helyett, a munkaadó tetszésére volt bízva. Megállapítható tehát, hogy a jelen esetben nem az 1907: XLV. tc. alá tartozó gazdasági cselédről, hanem az 1896 : II. tc. alá tartozó gazdasági munkásról van szó