Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 307 I. V. E. férj. K. J.-né fóldmíves, bárándi lakos, a karczagi kir. járásbírósághoz beadott keresetében előadta, hogy az 1898. év tavaszán szolgálatba állott A. J. földműves kúnhegyesi, most karczagi lakoshoz oly feltétellel, hogy minden belső és külső munkát elvégezve csak élelmezést és ruházatot kap, azonban férjhezmenetele esetén a tisztességes és szokásos kiházasítási tárgyakkal, melyek egy földművelő háztartásához szükségesek, ellátja, illetve természetben kiszolgáltatja. Hét évvel ezelőtt, vagyis 1905. év tavaszán férjhez ment K. J. földművelőhöz, a mikor is A. J.-tól kiházasítási tárgyakul összesen 82 korona 10 fillér értékű részletesen megjelölt ingóságot kapott. Több ízben kérte, hogy a még ily alkalommal szokásos kiházasítási és háztartáshoz szükséges tárgyakat, ú. m. asztalt, 2 széket, komótot, ládát, díványt, 2 házi és 1 ünneplő ruhát adjon, azonban megtagadta. Minthogy alperes a szóbelileg kikötött szolgálati szerződést megszegte, ezért most már joga nyílik ahhoz, hogy szolgálata után bért követeljen. Minthogy 6 évig volt alperesnél szolgálatban, havi legkevesebb 10 korona bért, összesen 720 koronát követel. Ebből a már kiszolgáltatott tárgyak értékét 82 korona 10 fillért és a ruházatra évi 50 koronát számítva, mely 300 koronát tesz ki, levonásba hozva, 337 korona 90 fillér marad fenn. Kérte, hogy ennek az összegnek és 1905 június hó i-től járó 5% kamatának megfizetésére az alperes köteleztessék. A kir. járásbíróság 1913 február hó 25-én 1913. Sp. 176/2. sz. alatt hozott végzésével alperes pergátló kifogásának helyt adott és a pert megszüntette, mert felperes cselédbért igényel és a saját előadása, de az 1895 március hó 29-én 104 1895. sz- a- kiállított cselédkönyve szerint is, mint cseléd szolgált alperesnél; a cselédbér iránti követelések elintézése rendtanácsú városokban az 1876 : XIII. tc. 115. §. b) pont alapján a rendőrkapitányság, tehát közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. V. E. férj. K. J.-né ezután a keresettel azonos panaszát Karczag rendezett tanácsú város rendőrkapitányánál adta be. A rendőrkapitány 1913 április hó 25-én 624 1913. rk. sz. a. hozott végzésével a panaszt elutasította, mert panaszos a panaszlottnál 1898. évtől 1905. évig nem mint cseléd volt szolgálatban, hanem mint a beadott keresetből is világosan kitűnik, panaszost úgy szólván örökbefogadta mindaddig, amíg panaszos férjhez nem megy. Panaszlott a panaszosnak, míg nála volt, ép úgy, mint saját gyermekének élelmezést és ruhát adott; panaszosnak a tartáson kívül sem havonta, sem évente bérjárandóság kikötve nem volt. Hogy panaszos illetve panaszlott a V. E. kiházasítására( hogy egyeztek meg és hogy A. J. panaszlott a kötelezettségének eleget tett-e ? vagy nem, a rendőrkapitányság elbírálni nem hivatott; sem pedig panaszos V. E. által az A. J.-nál eltöltött időért cselédbér fel nem szá. 20*