Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 305 II. A felmerült hatásköri összeütközést a rendes bíróság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni, mert a kir. járásbíróság a Btk. 301. §-ába ütköző súlyos testi sértés vétsége miatt a tárgyalást elrendelte, tárgyalást tartott is; bár ebben az ügyben az eljárást megszüntette és a Kbtk­75. §-ba ütköző kihágás maradt elbírálatlanul, a Bp. 22. §-a értelmében, mely az 521. §. szerint a kir. járásbíróság hatás­körébe utalt bűnvádi ügyekben is alkalmazandó, már nem volt helye annak, hogy a kihágás elbírálását magától el­hárítsa és a közigazgatási hatóság eljárási körébe utalja. 134. Hatvan korona értéket meg nem haladó értékű gyümölcsfa­oltványoknak bekerített'gyümölcsöskertből való eltulajdonítása akkor is a közigazgatási hatóság hatásköréhez tartozó mezőrendőri kihá­gás, ha a gyümölcsöskert a község belterületén fekszik. 1913 november 10. Hb. 99. sz. I. Homród-Almás község elöljárósága feljelentette K. S. állami elem­skolai igazgató-tanító homoródalmási lakost, mert a község tulajdonát ké­pező gyümölcsös kertből mintegy 15 korona értékű gyümölcsfa-oltványt a községi biró tiltakozása ellenére kiásatott és saját céljaira hazavitetett. Az oklándi járás jőszolgabirája a feljelentő érdekelt község előter­jesztése következteben az ügy tárgyalására Lövéte község bíróságát delegálta. Lövéte község elöljárósága által tartott tárgyaláson feljelentő elő­adta, hogy a gyümölcsös kert bekerítve van, panaszlott pedig kérte a fel­mentését, mert a kiásott csemeték saját tulajdonai. Lövéte község elöljárósága, mint mezőre ndőri ki hág ási bíróság 1/1913. kih. sz. a. hozott végzésével a további eljárást méllőzte és az iratokat illetékes elbirálás céljából az oklándi kir. járásbírósághoz áttenni ren­delte, mert a panasz tárgyává tett cselekmény a Btk. 421. §-ában körülírt vétséget képez. Az oklándi járás főszolgabírója terhelt felebbezése következtében 1913. évi május hó 9-én ad. 506 1912. kih. sz. a. hozott végzésével az első­fokxí végzést indokai alapján helybenhagyta. Az oklándi kir. járásbíróság 1913. évi június hó 2-án 1913. Bv. 43/1. sz. a. kelt átiratával az iratokat Lövéte község körjegyzőjének küldötte meg, mert az 1894: XII. tc. 93. §. a) pontba ütköző cselekmény látszik fennforogni. Tér€. Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára. VI. 20

Next

/
Thumbnails
Contents