Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 279 mentes épületek utáni pótadók kivetésétől ezúttal is eltekint, a fennebb ismertetett 1911. évi április hó 29-én hozott határozatában pedig az 1911. évi költségvetési előirányzat tárgyalásával kapcsolatban fenti határozatát hatályon kívül helyezve, elrendelte, hogy az ideiglenes állami házadómentességben részesülő házak eszményi ház adója a községi pótadó alapba bevétessék. Helyesen fejtette ki tehát a m. kir. közigazgatási bíróság, hogy Léva város a jelen esetben nem szabályrendeletet, nem oly általános jogszabályt alkotott, mellyel az ideiglenes állami adómentességben részesülő házak után a községi adómentességet szabályozta, hanem a költségvetésbe a pótadó kivetésének alapjául az ideiglenes állami adómentességben részesülő házak eszményi állami házadóját is felvette, ezzel pedig az 1911. évi községi adó jogalapja fölött határozott. Minthogy pedig az 1896. évi XXVI. tc. 33. §. r. pontja alapján a m. kir. közigazgatási birósághoz a törvényhatóság azon határozata ellen, mellyel a községi adók kivetésének jogalapját és arányát megállapítja, panasznak van helye, s a fennebb ismertetett törvényhatósági határozat a fentiek szerint ily jellegű, az 1907 : LXI. tc. 7. §. 5. pontja értelmében felmerült hatásköri összeütközést a m. kir. közigazgatási biróság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. 9