Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 211 II. Dr. A. P. Á. földbirtokos, B. S. G. szulyóváraljai lakós ellen egy feljelentésben 13 külömböző időben, illetve külön alkalommal elkövetett és az 1879 : XXXI. tc. 100. §-ba ütköző erdei legeltetés kihágása miatt panaszt emelt és az okozott kárt egy összegbe foglalva 146 koronában számította fel. Az 1879 : XXXI. tc. 69. §-a az erdei kihágásokról rendelkezvén, második bekezdésében kimondja, hogy a cselekmény kihágási minősége nem változik azáltal, hogy az érték vagy a kár összege a tettes elítéltetése előtt általa elkövetett több erdei kihágásból származik, miből okszerűen következik, hogy abban az esetben, ha több erdei kihágás kerül is egyszerre elbírálás alá, az ellopott dolgok értéke vagy az okozott kár egy összegbe egybe nem foglalható, hanem mindenik eset külön-külön erdei kihágásnak minősítendő. Ellenben ugyanazon törvény 73. §-ának rendelkezése a 60 korona értéket meghaladó erdei károsításokra és lopásokra, tehát az erdei károsítások és lopások által elkövetett vétségekre, illetve bűntettekre vonatkozik és amidőn ugyané törvényszakasz második bekezdése több külön erdei lopásnak érték szerint való minősítésénél a büntető törvényeknek rendelkezéseit nyilvánítja alkalmazandónak, feltételezi, hogy a több erdei lopás közül legalább egy olyan legyen, melynek tárgya 60 korona értéket meghalad. Ezekhez képest tekintve azt, hogy a tárgyiratok egyáltalán nem nyújtanak olyan adatot, amelynek tekintetbe vételével a külömböző időkben elkövetett cselekmények a ((folytatás* (continuatio) alapján egy cselekménnyé egybefoglalhatok lennének, tekintve továbbá, hogy a hatáskör megbírálásánál közömbös az a körülmény, hogy a feljelentésben a kár nem annak a tényleges megbecslése, hanem a törvény 100. §., illetve a 102. §. rendelkezése alapján követeltetett és továbbá az a körülmény, hogy 13 külömböző időben, illetve külön alkalommal elkövetett cselekmény egy feljelentésbe foglaltatott, a cselekmény minősítése és a hatáskör megállapítása 14*