Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára V. kötet 1912 (Budapest, 1913)

RENDSZERES TÁRGYMUTATÓ. CXI Több helyen több egyén kárára ugyanazon tettes által elkövetett cselekmények különálló cselekmények; mihez képest az okozott kár össze­számításának nincs helye és ha a több cselekmény mindegyike külön­külön az illető károsultaknak 60 koronánál kevesebb kárt okozott, a cse­lekmények mezőrendó'ri kihágások és miattuk az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (Hb. 1911 szept. 25., 55. IV. 73. 149.) Ha az erdőből vagy a mezőről ellopott dolgok értéke hatvan ko­ronát meghalad, habár a gyanúsítottak számára figyelemmel nem tekint­hető ugyan valószínűtlennek, hogy további eljárás eredményéhez képest több külön oly lopás fennforgása lesz megállapítandó, amelyek egyikénél sem haladja meg a lopott dolog értéke a hatvan koronát, nincs kellő alap az ügynek a birói hatáskörből elvonására akkor, ha az ügy állása szerint nincs kizárva, hogy a gyanúsítottak a lopást közös elhatározással együtt követték el, vagy több külön lopás fennforgása esetén az, hogy a cselekmények valamelyikénél a lopott dolog értéke hatvan K-át meghalad ; miért is az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. (Hb. 1912 nov. 11. 1911. 145 sz. 115. 246.) Ha az egyes cselekményekkel okozott kár hatvan koronát nem halad meg és a cselekmények sem tárgyi, sem alanyi összefüggésben nincsenek egymással: akkor a rendes bíróság szélesebb hatáskörénél fogva sem jár­hat el azon az alapon a hatvan koronát meg nem haladó kártokozó cse­lekmények tekintetében, hogy az egyik cselekmény a hatvan koronát meghaladó kárösszegre tekintettel rendes bíróság hatáskörébe tartozik. (Hb. 1912 febr. 5. 95. sz. 8. 15.) Kártérítési igényre nézve jogközösségben nem álló több károsult kárára elkövetett bűncselekmény mindegyik károsulttal szemben külön­külön bűncselekmény, mely önállóan bírálandó el, mihez képest közigaz­gatási hatáskörbe tartozik az eljárás akkor, ha az egyes károsultaknak okozott kár hatvan koronát netn halad meg. (Hb. 1911 február 20. 1910. 83. sz. IV. 6. 11.) Ingó dolognak ugyanazon tulajdonos birtokából vagy birlalásából ugyanazon helyről jogtalan eltulajdonítási célból többek által együtt vagy közösen történt elvitele nem a tettesek száma szerint megállapítandó kü­lön cselekmény, hanem egy egységes cselekmény, mihezképest a rendes bíróság hatáskörébe tartozik az eljárás, ha a tettesek által együtt és közö­sen elvett szalma értéke hatvan koronát meghalad. (Hb. 1911 febr. hó 20. 1910. 50. IV. 1. 1.) Több tettes részéről összebeszéléssel és együttes tevékenységgel el­követett mezei sáslopás, amely lopással okozott kár hatvan koronát meg­halad, nem mezőrendőri kihágás, hanem a Btk. 333. §-ába ütköző s a Bn. 48. §-a szerint minősülő lopás vétsége, melynek elbírálása a rendes

Next

/
Thumbnails
Contents