Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)
242 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. döntése végett a hatásköri bíróság elé terjesztette, a felmerült hatásköri összeütközést a következő okokból kellett a közigazgatási hatóság hatáskörének kimondásával megszüntetni. A szóban levő esetben az vizsgálandó, mely hatóság hatáskörébe tartozik afelett határozni, visszakövetelhető-e az állásáról lemondott állami alkalmazottól, az általa az 1893. évi IV. tc. alapján felvett fizetési és lakpénzilletmény, igenlő esetben pedig mely hatóság hivatott a behajtásnál eljárni. Az 1893. évi IV. tc. 16. §-a szerint azokra a kérdésekre nézve, amelyek az állami alkalmazottakat az ezen törvény alapján megillető illetményekre való igényből erednek, valamint az ebből az igényből folyólag az államkincstárral szemben támasztott követelésekre nézve a határozat hozatalára — minden más eljárás kizárásával — az illető miniszter (állami számvevőszék elnöke) illetékes. Továbbá az 1896. évi XXVI. tc. 83. §-ának i-ső pontja értelmében a közigazgatási biróság előtti eljárásnak van helye a minisztereknek (állami számvevőszék elnökének) azon intézkedései (határozatai) ellen, melyekkel az állami alkalmazottaknak az 1893. évi IV. tc. szerint járó illetményekre való igényéből eredő kérdések, valamint ezen igényből folyólag az államkincstárral szemben támasztott követelések felett, ezen törvény 16. §-a alapján döntenek. Ezen törvényes h&tározmányokból azonban nyilvánvaló^ hogy mivel a jelen esetben is az a vitás kérdés, megilleti-e a lemondott állami alkalmazottat arra az időre a fizetési és lakpénzjárandósága, amelyre azt felvette, annak visszakövetelése kérdésében is a miniszter hivatott határozni, panasz esetében pedig a közigazgatási biróság végérvényesen jár el. Minthogy továbbá egyfelől az 1896. évi XXVI. tcikk 149. §-a elrendeli, hogy a közigazgatási birósági határozatok végrehajtását a közigazgatási folyamatban eljárt hatóság rendeli el és véteti foganatba a törvény, rendelet, szabályrendelet szerint a közigazgatás körében erre hivatott közegek útján, másfelől ugyanezen törvény 18. §-a azt is kimondja, hogy a