Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 233 zóan azt mondja tovább, hogy a törvény «csak példaként, mintegy az 1. § ban tett kijelentés irányának megvilágításául sorol fel néhány kiváló esetet azok közül, melyekben a törvényhatóság egyes sarkalatos, világos szavakkal a törvénybe iktatott jogainak megsértése miatt lesz a közigazgatási bíróság előtti eljárásnak helye.» Más helyen ismét hangsúlyozza az indokolás, hogy « mindazon tényeknek, melyek ellen birói orvoslás kereshető, közös ismérveként a törvény azt állapítja meg, hogy az illető rendelet a törvényhatóságra sérelmes legyen». A mondottakból következik, hogy amidőn az 1907. évi LX. tc. alapján a kormány és a m. kir. közigazgatási bíróság között hatásköri összeütközés keletkezik, vagyis amikor a kormány azt vitatja, hogy az ő rendelkezése nem olyan kérdésre vonatkozik, amely kérdésben az idézett tc. panaszjogot ád: — épen a taxatio rendszerének a mellőzése folytán — rendkívül nehéz a hatáskör kérdését az ügy érdemének megvizsgálása nélkül eldönteni. Kitetszik továbbá az indokolás több helyén különösen hangsúlyozott az a célzat is, hogy a törvény elsősorban tulajdonképen a törvényhatóság önkormányzati jogait védi a kormány túlkapásai ellen; továbbá, hogy a kormánynak ((hatáskört sértő)), ((valamely hatósági jogot törvény ellenére gyakorló)) s általában «törvényt vagy más törvényes szabályt sértő» intézkedései csak akkor támadhatók meg az idézett törvény alapján panasszal, ha a törvényhatóságra, jelesül annak önkormányzati jogaira sérelmesek lehetnek. A birói hatáskör kizárása tehát csak abban az esetben lehet helyénvaló, amikor teljes bizonj^ossággal már eleve megállapítható a törvényhatóság ilyen sérelmének a kizárt volta. Ennek a törvény szellemére és pozitív rendelkezéseire alapított elvnek pedig természetes folyománya az, hogy a jelen esetben, amikor a törvényhatóság egy, a törvényhatóság autonóm hatáskörébe tartozó s állítólag a minisztert