Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)

±4 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. a 2. pont alá eső közrendó'ri kihágások elbírálása a közigazgatási ható­ságok hatáskörébe tartoznak. A főszolgabíró 1910. évi szeptembér hó 6-án 2428/1910. kih. sz. a. hozott végzésével hatáskörét nem állapította meg, mert a kir. járásbíró­ság intézkedése a kormányrendelet téves magyarázatán alapszik. II. A m. kir. igazságügyminiszter 1911. J. 367. sz. a. kelt nyilatko­zatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az el­járás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. III. Ezek előrebocsátása után, tekintve, hogy a köz­munka- és közlekedésügyi miniszternek 1886. évi 22,790. sz. rendeletével kiadott szabályzat 18. §-a az a) tételében emlí­tett és az életbiztonságot és testi épséget is veszélyeztető ki­hágási cselekmények közé sorozza, 2. pont alatt, a gőz­gépek és kazánok mellé kezelőül nem a törvényes képesí­téssel ellátott gépészek alkalmazását; a most idézett szakasz a) és b) tételeink egybevetett értelméből pedig nyilvánvaló, hogy az aj tétele alatt elsorolt és fenntemlített kihágási cse­lekmények elbírálását nem a közigazgatási hatóság, hanem épen a Kbtk. 111. §-a esetében is az eljárásra hivatott ren­des bíróság hatáskörébe utalja s ezt a rendelkezést a bűn­vádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1897 : XXXVII. tc. 18. §-ának IV. pontja is fönntartja: ennélfogva a fölmerült hatásköri összeütközést a rendes bíróság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. 8. Másnak vadászterületén őznek kutyákkal elfogása mint vadászati kihágás miatt az eljárás közigazgatási hatóság hatás­körébe tartozik. 1911. márc. 20. 1910. Hb. 94. sz. I. A csendőrség által foganatosított nyomozás, valamint a nagy­atádi járás főszolgabirája részéről eszközölt kihallgatások útján megálla­pított tényállás szerint Sz. P. szakácsi csikósbojtár 1910. évi április hó 26-án délután a szabási határban levő községi legelő-erdőben csikókat őrizvén, az ott jelen volt M. J. községi mezőőr és B. J. csordás kutyái egy a legelőn átfutó őztehenet üldözőbe vettek, azt a közelben lévő

Next

/
Thumbnails
Contents