Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)
BŰNÜGYEKBEN. A vádlottak által a mezőről különböző ismeretlen károsok kárára eltulajdonított kukorica összértéke 60 korona, az egyes károsultak meg nem állapíthatók, nagy számban lehettek ugyan, de az egyesek kára nagyon csekély lehetett; a károsok egyike emelt panaszt. Minthogy az 1894. évi XII. tc. 93. §-ának a) pontja alapján a termény értékére való tekintettel a jelen esetben a csakis a károsult fél indítványára üldözhető mezőrendőri kihágás forog fenn és ama körülménynél fogva, hogy a tett elkövetésekor egyes vádlottak birtokában fegyver volt, figyelemmel a felhivott törvényszakasz a) pontj vádlottak cselekménye lopás bűntettévé nem minősül, azért mert az 1894. évi XII. tc. 93. §-ának a) pontjában felsorolt esetekben a cselekmény csakis Btk. 336. §-a eseteiben minősül bűntetté, kivételével annak az esetnek, ha a lopás bekerített helyről bemászás útján követtetik el, míg az idézett törvény 121. §-a szerint mindazok a törvények, rendeletek és szabályok, melyek az említett törvény tárgyára vonatkoznak és annak határozataitól eltérnek, hatállyal nem birnak, tehát a jelen esetre a Btk. 337. §-ának rendelkezését sem lehet alkalmazni, ekként tehát ez az ügy csakis mint mezőrendőri kihágás jöhet elbírálás alá, minthogy pedig a károsultak részéről magánindítvány az 1894. évi XII. tc. 93. §-a utolsó bekezdésének megfelelően elő nem terjesztetett és ennek hiányában az ügyésznek a téves minősítésre irányult vádja törvényszerűnek sem tekinthető, a törvényszék a Bp. 384. §-ának 11. pontjában körülirt és hivatalból figyelembe veendő alaki semmiségi okot képező szabálytalanságot követett el az által, hogy ebben az ügyben törvényszerű vád nélkül érdemileg eljárt és itélt. Azonos: D. 1907. dec. 3433. sz. határozata, melynek indokolása a következő : Az elsőfokú bíróság ítélete szerint M. A. és T. Gy. vádlottaknak ama tettük alapján, hogy 9 órakor vasvilláknak, mint fegyvereknek viselése mellett, a S. Gy. tulajdonát képező mária-pócsi diunyeföldról 8 drb 1 korona 60 fillér értékű dinnyét leszakítva, abból a célból vettek el, hogy azokat jogtalanul eltulajdonítsák, a Btk. 333. és 337. §§-aiban meghatározott, de a 92. és 20. §§-ok alkalmazásával minősített lopás vétsége