Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára I. kötet (Budapest, 1909)

52 A HATÁSKÖRI BÍRÓSÁG ÜGYRENDJE. 17 21. §. 2. amelyben felesége vagy jegyese, fel- vagy lemenő ágbeli rokona vagy olyan személy van érdekelve, aki vele negyedízi oldalrokonságban, vagy másodízi sógorságban, továbbá fogadott szülői vagy fogadott gyer­meki, végre gyámsági vagy gondnoksági viszonyban áll; 3. amelyben mint tanú, szakértő, képviselő vagy közbenjáró mű­ködött ; 4. amelynek bírósági vagy közigazgatási hatósági eldöntésében résztvett; 5. amelyben a felek vagy képviselők valamelyikével ellenséges vagy peres viszonyban áll. 17. §. A bíró a vele szemben felmerült érdekeltségi okot köteles, mihelyt róla tudomást szerez, a hatásköri bíróság elnökének bejelenteni, habár a felek emiatt nem is tettek kifogást. A fél mindaddig emelhet érdekeltségi kifogást, míg a hatásköri bíróság a határozat (T. 19. §.) meghozatala végett vissza nem vonult. 18. §. Az ítélőbíró, aki érdekeltségét bejelentette, vagy aki ellen érdekeltségi kifogást tettek, kívánhatja, hogy őt az ügybeli eljárástól fel­mentsék; ez esetben a hatásköri bíróság elnöke más bírót alkalmaz helyette. Ha az ítélőbíró ellen érdekeltségi kifogást tettek, helyette az ő beleegyezésével a hatásköri bíróság elnöke más bírót alkalmazhat. Ha az érdekeltség kérdését ekként az ügyvezetés körében nem lehet elintézni, a felől a hatásköri bíróság zárt tanácsülésben határoz, de az érdekelt vagy kifogásolt bíró a határozat hozatalában nem vehet részt. 19. §. Az érdekeltségi kifogást a félnek a hatásköri bíróságnál vagy a tárgyalás előtt írásban, vagy a tárgyaláson szóval kell előterjesztenie, mindkét esetben ügyvédi képviselettel (T. 13. §.) A kifogás okát nyomban valószínűvé kell tenni; valószínűsítés végett a kifogásolt bíró nyilatkozatára is lehet hivatkozni. A kifogásolt ítélőbíró a kifogás felől írásban vagy szóval mindig nyilatkozni köteles. A hatásköri bíróság az érdekeltség felől az ellenfél meghallgatása és tárgyalás kitűzése nélkül határozhat. (18. §.) 20. §. Ha a hatásköri bíróság jegyzője jelenti be érdekeltségét vagy a jegyző ellen tesznek érdekeltségi kifogást, a hatásköri bíróság elnöke más jegyzőt alkalmazhat. Értesítés (információ.) 21. §. A hatásköri bíróság tagjainak a hatásköri bíróságnál folya­matban lévő ügyekben a felektől, képviselőiktől vagy másoktól semmi­nemű értesítést (információ) elfogadniok nem szabad.

Next

/
Thumbnails
Contents