Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog III. (Budapest, 1936)

138 — Házastársi kötelesség megsértése. — mondta, hogy a feleségnek a közös lakásba a férj hibás magatartása ellenére vissza kellett volna térnie, mert az életközösség folytatása a házasfeleknek egyaránt erkölcsi kötelessége (IX. 541.). A házassági együttélés folytatását a felek egyike sem teheti jogosan vagyoni juttatástól függővé (VII. 1057.). Amikor azonban a felek előző házasságát a bíróság a férj vétkessé nyilvánítása mellett felbontottta és a férjet a feleség részére tartásdíj fizetésére kötelezte, ezt követően pedig a felek újból egybekeltek, majd újból megszakadt köztük az együttélés és azután megint kibékültek, a Kúria jogszerűnek tekintette a feleségnek azt a magatartását, hogy férjétől az életközösség jogellenes megszakítása esetére a nőtartásdij biztosítását követelte és visszatérését ennek a feltételnek a teljesítésétől tette függővé. Ebből azt a kövekeztetést is levonta a Kúria, hogy a feltétel teljesítésének hiányában a férj a feleséggel szemben az átköltözés megtagadását bontóokul sikerrel nem érvényesítheti (VTL 1057.). Nem talált kifogásolni valót a Kúria abban, hogy, amikor a férj a szülei gazdaságában dolgozott és onnan kapta az eltartását, a feleség pedig csak a férj szüleitől külön lakásban volt hajlandó a megszakadt életközösséget helyreállitani, a férj földet és pénzt igényelt az apósától azért, hogy a szülőktől külön is megélhessenek (C. ÜL 4710—1934.). A különélésben vétkes házasfél vétlen házastársával szemJDen a H. T. 80. §-ának a., pontja keretében is — ugyanúgy, mint a 77. §. alapján — csak akkor érvényesítheti sikeresen bontóokul a különélést, ha előzően a házastársához magánúton, békitőleg közeledve, őt kiengesztelni és a házassági életközösség helyreállitására őszinte és komoly célzattal rábírni igyekezett, házastársa azonban az életközösség helyreállítása elől indokolatlanul kitért (C. HL 5027—1935.). Egyebekben a különélés jogos vagy jogtalan voltának a kérdésében az itt előadottakon felül lásd még a fentebb, Hűtlen elhagyás cím alatt közölteket is. Az életközösséget megszakító házasfél a különélést és annak állandósulását a H. T. 80. §-nak a) pontja alapján bontóokul még abban az esetben sem érvényesítheti, ha az életközösség megszakítására jogos oka volt. Ebben az esetben is csak az elhagyott félnek az elhagyó házastárs távozását előidéző vétkes magatartása szolgálhat bontóokul (IX. 541, X. 375, C. m. 2413—1934, C. Hl. 747—1935, C. III. 4051— 1935.). Ennek a megkülönböztetésnek különösen olyan esetben van gyakorlati jelentősége, amikor a különélésre okot szolgáltató vétkes magatartást időmúlás miatt már nem lehet bontóokként érvényesíteni, míg ellenben a különélés, mint folyamatosan ható bontóok, érvényesíthető lenne (X. 375.). A házasfeleknek olyan megállapodása, hogy egymástól külön fognak élni, már magában véve kötelességszegés, mert ellenkezik a házasság jogi és erkölcsi tartalmával. Erre és az ebből eredő különélésre azonban, mint bontóok alapjára, egyik fél sem hivatkozhatik azért, mert a megállapodás az ő közreműködésével jött létre. A H, T. 80. §ának a) pontjában meghatározott bontóok keletkezik azonban, ha a