Boda Gyula - Meszlény Artur (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog II. (Budapest, 1934)

100 — A házasság felbontása — mikor a férj a háztartási pénzt nem a feleségének, hanem a cselédnek adta át, szeretetlenül bánt feleségével, kérdéseire nem válaszolt és őt durva kifejezésekkel iliette (VT. 2 47.), a jogos ok nélküli külön élés miatt, midőn a másik há­zastársról is kiderült, hogy a különélés ideje alatt gyakran járt idegen férfivel korcsmába, lakodalomba, szórakozni és táncolni s­azzal mások jelenlétében csókolódzott is (VI. 220.), a feleségének azon magatartása, hogy nyomorában és abban a reményben, hogy megélhetésének megkönnyítése céljából varrni meg­tanul, néhány hónapig közös háztartásban élt egy nőiszabóval a fe­letti elkeseredésében, hogy férje, akinek ő már ismételten megbo­csátott, elküldte őt majgátó|l s aztán egy idegen nővel ágyassági vi­szonyra lépett, akitől gyermeke is született (C. III. 2976/1932.), a férjes nőhöz nem illő viszonyt fenntartó és idegen férfitől, pénzbeli támogatást is elfogadó feleséggel szemben, midőn a férj elnézte ezt, sőt maga is igénybe vette felesége udvarlójának pénz­beli segítségét és maga is tiltott viszonyt tartott fenn idegen növel,, aki őt ugyancsak pénzelte (VI. 887.). Viszont felbontotta a házasságot a Kúria, midőn az asszony férfi hozzátartozóinak bántalmazása folytán súlyosan beteg férjét felesége nem látogatta meg a kórházban s nem is érdeklődött állapota iránt, bár a házastársak között megelőzően állandó civa­kodások í'olytak. A Kúria álláspontja szerint ugyanis a házasság erkölcsi tartalmából folyik a házastársak az iránti kötelessége, hogy a házasság jogi fennállása alatt egymásnak lehetőség szerint támo­gatására legyenek s e kötelesség alól a házastársat a korábbi veszeke­dések és bántalmazások sem mentik fel (IV. i2gh.). Felbontotta a Kúria a házasságot az idegen nővel ágyassági viszonyban élő férj kérésére is, amidőn ez azt hozta fel bontóokul, hogy felesége az ő beleegyezése nélkül a hivatásos kéjnők közé vétette fel magát és­vérbajt is szerzett (C. III. 3523/1932.). A H. T. 80. §.-ára alapított Lontókereset elbírálásánál egyéb­ként a házassági viszony a maga egeszében leendő vizsgálat tár­gyává, tehát a házastársak egyes lényeit nem elvontan és elszige­telten, hanem állandó célzatuk, hatásuk és következményeik sze­rint kell a házassági viszony elviselhetetlensége szempontjából mér­legelni (C. III. 689/1930.). Nem bontotta fel a Kúria a házasságot, midőn a körülmények­Ibőí arra vont következtetést, hogy a férj maga sem tekintette a házasságot annyira feldultnak, hogy az reá nézve annak további, fönntartását elviselhetetlenné tette volna. így elutasította a feleségi viszonya miatt indított bontókeresetet, amikor a férj ezt tudatosan el­nézte, az udvarlótól pénzbeli segítséget fogadott el s ő maga is til­tott viszonyt folytatott olyan nővel, ki szintén pénzelte őt (VI. 887.). A feldultságot mindig a bontást kérő fél házastársa terhére*

Next

/
Thumbnails
Contents