Ruhmann Emil (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog V. (Budapest, 1943)
Előszó A Jogi Hírlap hétről-hétre híven beszámol a felsőbíróságoknak általános érdeklődésre igényt tartó határozatairól. A bírói gyakorlatban való tájékozódást azonban nemcsak ezzel, a ma már jóformán nélkülözhetetlen munkásságával szolgálja, de különösen azzal is, hogy három évenkint megjelenő döntvénytáraiban a határozatoknak módszeres földolgozásával a legújabb joggyakorlatnak kimerítő ismertetését is nyújtja. A Jogi Hírlap a polgári eljárási jogi döntvénytárnak immár az ötödik kötetével lép a nyilvánosság elé. Ez a kötet az 1939 szeptember 1-től 1942. évi szeptember hó 1. napjáig közölt és egyéb, a Jogi Hírlapban közzé nem tett határozatokban megnyilatkozó élő jogot tárja az olvasó elé. A földolgozás alapjául ezúttal is a m. kir. Kúriának a Jogi Hírlapban megjelent, továbbá valamely okból ott közzé nem tett, de hasonlóan fontos határozatai szolgáltak. A döntvénytár a bírói gyakorlatot majdnem kizárólag a Kúria határozatai alapján ismerteti, — a hatáskörre vonatkozó bírói gyakorlat kivételével, amelynek ismertetésénél bőven merítettem a Hatásköri Bíróság határozataiból is. Ez a körülmény magyarázza egyszersmind, hogy a végrehajtási eljárásra vonatkozó bírói gyakorlat ismertetése nem lehet teljes, mert a végrehajtási ügyek nagy részében a kir. törvényszékek vagy a kir. ítélőtáblák végső fokon döntenek. A határozatok földolgozásában főkép arra törekedtem, hogy kifejtsem azokból azt a tartalmat, amelyben valamely elvi jelentőségű állásfoglalás jut kifejezésre. A jogszabály a bírói döntésben érvényesülő alkalmazása és értelmezése útján válik élő joggá, ezért a határozatok hű közlésére nagyobb súlyt helyeztem, mint az összefoglalásokra. A megokolásokat gyakran részletesebben is közlöm, mert sokszor az elvi kijelentésnél is több tanulsá-