Sárffy Andor (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog IV. (Budapest, 1940)

— Kincstár pere katonatiszt ellen — 57 foroghat akkor is, ha a gyalogösvény használatát gátló kerítés nem magára az útnak használt területre, hanem az utca szélére (közterület) helyeztetett is el, mert ez a magánut használatának a meggátlását, nem pedig a közút elzárását eredményezte. (XI. 495. Törvényhatósági bizottsági tag összeférhetetlensége, vagy kizáró ok. (1929:XXX. tc. 21. §.) Az a bejelentés, hogy a törvényhatósági bizottság tagja egy városi üzem alkalmazottja, nem összeférhetetlenségi (1929:XXX. tc. 8. §.), hanem kizárási okra vonatkozó bejelentés, még ha a fél összeférhetetlenségi bejelentésnek nevezi is. Elbirálása tehát nem a törvényhatóság összeférhetetlenségi bizottságának, — amely összeférhetetlenség esetében végérvényesen határoz — hanem törvényhatóság igazoló választmányának és végsőfokban, az 1929:XXX. tc. 21. §-ának (4) bekezdése értelmében a m. kir. Közigazgatási Biróságnak a hatáskörébe tartozik. (XII. 668. Hb.) A kincstár az 1887:XXXV. tc. 3. §. értelmében kártérítési keresetet indított a zászlóaljparancsnok ellen, mert a felügyelet elmulasztásával kárt okozott. Az alperes viszontkeresetileg kérte a kötelezettség fenn nem állásának a megállapítását és levont illetményeinek megtérítését. A Hatásköri Bíróság szerint ennek elbírálására a rendes bíróságnak van hatásköre. Az 1887:XXXV. tc. 2. és 3. §-ainak rendelkezéseiből és miniszteri indokolásból kitünőleg a szóbanforgó kártérítési kötelezettség és az abból folyó jogkövetkezmények kérdésének elbírálása úgy a hivatkozott tc. 2., mint 3. §-a esetében egyaránt rendes birói útra tartozik, ha a kártérítésben közigazgatási uton marasztalt fél, a marasztalásban nem nyugszik meg. Hogy a kártérítésben közigazgatási uton elmarasztalt, avagy a kincstár legyen-e köteles a rendes bírósághoz fordulni, csak a felek perbeli jogállásához fűződő perjogi szabályok alkalmazása (így például a bizonyítási teher elosztása) szempontjából nyert a törvény 2. és 3. §-a szerint szabályozást. Az a kérdés pedig, hogy a polgári per megindításához az 1887:XXXV. tc. 2. és 3. §-aiban megszabott határidők megtartásának, vagy meg nem tartásának mi a következménye, — már nem a hatáskörre, hanem az ügy érdemére tartozik. Mindezekből, úgyszintén a polgári perben irányadó ügyfél egyenlőség elvéből, valamint a Pp. 189. §-a első bekezdésének rendelkezéseiből okszerűen következik, hogy abban a perben, amelyet a kifogásolás esetén a m. kir. Kincstár, — mint felperes — a közigazgatási uton marasztalt féllel szemben az 1887: XXXV. tc. 3. §-a értelmében a kár megtérítése iránt indít, az alperesnek is jogában áll? hogy a kártérítési kötelezettség fenn nem állásának kimondása és abból folyó jogkövetkezményként a kártérítés biztosításául az illetményeiből levont összegek iránt viszontkeresetet támaszthasson. Hogy ez a kérdés, egyúttal közszolgálati illetményi igénnyel is összefügg, — a rendes bíróság eljárását azért nem akadályozhatja, mert egyrészt az 1887:XXXV. tc. 3. §-a e kapcsolat ellenére is kifejezietten biztosítja a polgári per útját, másrészt