Sárffy Andor (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog III. (Budapest, 1937)

124 — Bizonyítás okirattal — okiratiban foglalt nyilatkozatot magáévá tette. Általában véve az okiratnak tartalmia ismeretében való aláírás külön nyilatkozat nélkül egymagában is félreérthetetlenül kifejezésre juttatja az okirait kiáflllítójának azt az akaratát, hogy az okiratban foglalt nyilatkozatot magáévá tette. Ennélfogva, ha a bíróság a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának szorgos méltatásával és meggyőződése indokainak tüzetes előadásával iratellenesség és nyilván helytelen ténybeli következtetés nékül megállapítja azt, hogy az örökhagyó az okiratot elolvasta, és elolvasás után látta el névaláírásával, ebből megállapítható, hogy az örökhagyó a vitássá tett szerződésben foglalt vagyonátruházási nyilatkozatot magáévá tette (IX. 1067.). A bírói gyakorlat szerint az okiraton szereplő kézjegy akkor is érvényes, ha a fél a tolat csupán megfogja és a kézjegyet a névííró vezeti reá az okiratra. A kézjegy határozott vonásainak tehát nincs jelentősége (C. I. 3903.). C) Az okirattal való bizonyítás módja. Közös okirat. Az eredeti okiratot a per jogerős eldöntéséig csak akkor kell a bíróságnál megőrizni, ha az ellenfél az okirat valódiságát kétségébe vonja, vagy meghamisítását állítja (339. §. második bekezdés.). Ehhez képest, ha pl. a felperes jogelődjének az alpereshez intézett levelét a tárgyaláson az alperes eredetiben felmutatta és a személyesen jelen volt felperes kijelentette, hogy az aláírás hasonlít atyja aláírásához, de vaüódiságára nyilatkozni nem tud, nem szükséges a felperest a szóban lévő okirat eredijének becsatolására kötelezni (C. VI. 2204/1934.). A vasúti közeg gondatlan eljárására alapított kártérítési perben azonban a bíróság felihívására sem köteles az alperesi vasút a gondatlanul eljárt közeg ellen, indított fegyelmi eljárás iratainak bemutatására. Ezek az iratok ugyanis a ivasút és alkalmazottja szolgálati viszonyára vonatkoznak, amelyek az 1914 :XVII. tejben szabályozott szolgálati rendtartás rendelkezéseiből folyóan nincsenek a nyilvánosságra szánva és a Pp. 325. és a Pp. 92. §§-ai értelmében nem tekinthetők a felperes és az alperes közötti viszonyban közös okiratoknak. Ha pedig az alperes azok bemutatására nem szorítható, a be nem mutatás az alperes terhére nem mérlegelhető (VHI. 248.). Ha a bíróság megkeresésére a katonai hatóság (honvédelmi minisztérium) a katonai fegyelmi iratok megküldését megtagadja, a bizonyító félnek áíll érdekében annak kieszközlése, hogy ezeket az iratokat a honvédelmi minisztérium a felperes közbenjárására a bíróságnak mégis rendelkezésére bocsássa (C. m. 1682/1934.).