Sárffy Andor (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog III. (Budapest, 1937)

108 — Indokolás mellőzése — tékokat tartoznak felhozni és a Pp. 497. §-a és a Te. 32. §-a értelmében a fellebbezési eljárás során az elsőbíróság előtt lefolytatott tárgyalás eredményét is figyelembe kell venni (X. 353.). A bíróság indokolási kötelezettségéből következik, hogy a bíróság a felek részéről felhozott összes perbéli állításokat jogi jelentőségük és valóságuk szempontjából vizsgálat tárgyévá tenni köteles. A tanúk (vallomására alapított tényállás pl. törvényszerűen indokolva van akkor, ha a tanúk vallomásából azok a kijelentések is részletesen meg vannak jelölve, amelyek a vitatott tényekre vonatkoznak: és azok az okok is elő vannak adva, amelyeknél fogva a tanúk vallomása hitelt nem érdemel (C. m. 4240/1933.). A bíróság indokolási kötelességének eleget tett, ha a tényállást a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának szorgos méltatásával állapította meg s a Pp. 270. §-a értelmében tüzetesen előadta azokat az okokat, melyek meggyőződését előidézték és különösen azokat, amelyek miatt az ügydöntő ténykörülmény tekintetében a felvett bizonyítást elégtelennek találta, úgyszintén, amelyek miatt a lényeges körülményekre ajánlott további bizonyítást mellőzte, kiiváltképen pedig méltatás tárgyává tette a tárgyalásnak és bizonyításnak mindazokat az adatait, amelyek tartalmuknál fogva a per érdeme szempontjából ügydöntő kereseti tényállás valóságának vagy valótlanságának közvetlenül, vagy a Pp. 273. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelő következtetés útián, közvetve történő bizonyítására alkalmasak lehetnek, valamint azokalt az adatokat is, amelyekből az egyes tanúvallomások hitelt érdemlő volta vagy ennek az ellenkezője szükségképen következik, 'vagy amelyeknek ebből a szempontból maga a bíróság jelentőséget tulajdonított. A Pp. 270. §-ában megszabott indokolási kötelesség ezen túl nem terjed; annak helyes értelmezése szerint tehát a bizonyítékok mérlegelésére1 hivatott bíróságot nem lehet arra is kötelezettnek tekinteni, hogy külön méltatás tárgyává tegyen egyes körülményeket csak azért, mert azokból egyik vagy másik tanú vallomásánaik a hitelt érdemlő voltára, vagy lennek az ellenkezőjére valamely elképzelhető, de magának a bíróságnak az álláspontjától különböző álláspont mellett esetleg okszerűen, de nem szükségszerűen következtetést lehetne vonni. A bíróság azzal, hogy a tárgyalásnak vagy a bizonyításnak ilyen adatát az ítélet indokolásában meg nerrú említi, rendszerint kellőképen kifejezésre juttatja azt az álláspontját, hogy annak ügydöntő jelentőséget nem tulajdonít s az ahhoz egy más álláspont mellett, — bár szintén okszerűen — fűzhető következtetését a magáévá nem teszi. Ez az el*