Markos Olivér - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog II. (Budapest, 1934)
— Félfolyamodás különös esetei — 139 B) A felfolyamodás az „eljárás folyamán hozott" végzések ellen. A törvényben külön meghatározott eseteken kívül az eljárás folyamán hozott végzések felfolyamodással meg nem támadhatók ugyan, azonban az ítélet elleni fellebfovitelben ezek ellen is lehet orvoslást keresni, kivéve, ha a törvény a fellebbvitelt a vonatkozó határozatok ellen egyáltalában kizárja. (C, VI. 2199—1932.) Az eljárás folyamán hozott végzés fogalma alá esik pl. a csődbíróságnak olyan határozata, amellyel a kérelmezőt csupán valamely nyilatkozat megtételére hívja fel (V. 1006. D. T. ), — vagy amellyel a hitelezőket a csődeljárási költségek bírói letétbe helyezésére kötelezik. (IV. 1120 D. T.) Ugyanígy az eljárás folyamán hozott végzésnek tekintendő a szakértői díjak előlegezése kérdésében hozott végzés is, amely ellen tehát a Pp. 549. §. értelmében a felfolyamodásnak helye nincsen. (C. Pk. IV. 1570—1933., — D. T. II. 157— 1931.) C) Felfolyamodás a másodbíróság végzése ellen. A Pp. 551. §. első bekezdése értelmében annak a bíróságnak a végzése ellen, amely az ügyben mint fellebbezési bíróság végleg határoz, felfolyamodásnak nincs helye, kivéve, ha a törvény kifejezetten egyfokú felfolyamodást enged. (VII. 933. D. T.) A Kúria 55. számú polgári döntvénye értelmében azonban a Pp. 551. §. első bekezdésének most kiemelt szabálya nem nyer alkalmazást annak az első folyamodást bíróságnak a végzésére, amely az ügy érdemében a Te. szerint végleg határoz. (VII. 575.) A Te. 37. §. utolsó bekezdésének és a Pp. 551. §-ának egybevetett értelme szerint a másodbíróság végzése ellen pusztán a költség viselésének, vagy mennyiségének kérdésében felfolyamodásnak nincs helye. (VII. 741., — C. Pk. V. 1933— 1933.) A most kiemelt szabálytól némileg eltérően adott esetben a Kúria elfogadta az ellenfélnek egyedül a költség viselése kérdésében beadott, — egymagában különben kizárt, — felfolyamodását is olyan esetben, amidőn a másik fél megengedett felfolyamodása folytán az ügyet amúgy is érdemi felülbírálás alá kellett vonni. (C. Pk. VI. 4787—1932.) A végrehajtási eljárásban ugy a végrehajtás elrendelése, mint a kielégítési sorrend tekintetében a másodbíróság végzése ellen általában csak akkor van felfolyamodásnak helye, ha a másodbíróság végzése az elsőbíróság végzését megváltoz-