Markos Olivér - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog II. (Budapest, 1934)
118 Uj tények — a Pp. 492. §-ára utal, ezért a Te. 29. §-ának rendelkezései kiterjesztőleg nem értelmezhetők és ebből folyóan az elnök, vagy előadó ismertetése is a távolmaradt fél írásbeli beadványának egyéb tartalmára ki nem terjedhet. Minthogy pedig az írásbeli beadványoknak a kérelmeken túlmenő része (indokolása) már a fellebbezési eljárás előkészítését szolgálja, ezért a beadványoknak ezt a részét a távollevő fél helyett az elnök, vagy előadó elő nem adhatja és így ezekre nézve fennáll a Pp. 203. §-ának az az általános szabálya, hogy az ilyen előadások tartalma az ügy eldöntésénél csupán annyiban vehető figyelembe, amennyiben azt a tárgyaláson a fél szóval is előadta, (B. T. IX. 1427—1933.) A fellebbezési bíróság a már berekesztett tárgyalást nem tartozik abból a célból újból megnyitni, hogy a felek valamelyike újabb előkészítőiratot adhasson be és újabb bizonyítékokat terjesztessen elő. (C. VI. 3686—1932.) b) Uj tények és bizonyítékok a fellebbezési eljárásban. A fellebbezési bíróság a Pp. 276. és 501. §. értelmében a bizonyítást megismételheti ugyan, de erre nincs kötelezve. (C. II. 5980—1930.) A Te. 25. és 28. §-ai értelmében a felek a fellebbezési tárgyaláson érvényesíteni kívánt új tényállításaikat, nyilatkozataikat és bizonyítékaikat kötelesek az írásbeli fellebbezésben, vagy a fellebbezési időköz első felében benyújtott válasziratban előadni. A Te. 32. §-a értelmében ez az előadás a szóbeli tárgyaláson csak akkor pótolható, ha annak figyelembevétele nem teszi szükségessé a tárgyalás elhalasztását, vagy ha a fél nyomban valószínűvé teszi, hogy iratában hibáján kívül nem érvényesíthette azt. (C. V. 378—1932.) Nincs akadálya tehát pl. annak sem, hogy a felek valamelyike a fellebbezési bíróság által elrendelt szakértői bizonyítás eredményéhez képest később tehessen olyan új tényállításokat, amelyeket a szakértői bizonyítás eredményének ismerete előtt nem is állott volna módjában megtehetni. (VI. 919.) Ugyancsak jogszabálysértés nélkül figyelembevehetők a fellebbezési tárgyaláson a Te. szabályai szerint ugyan elkésetten előterjesztett olyan új tényállítások, vagy bizonyítékok, amelyekre az ellenfelek nyomban nyilatkozni tudnak. (C. V. 1134—1932.) c) Feloldó végzés után megismételt fellebbezési tárgyalás. A Pp. 543. §-a értelmében a fellebbezési bíróság a felülvizsgálati bíróság feloldó végzése folytán megismételt új eljárásban és határozathozatalban köteles ugyan alkalmazkodni a felülvizsgálati bíróság álláspontjához, (VI. 770.) — mégis arra