Markos Olivér - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog V. (Budapest, 1943)
132 Alaptőkeleszállítás és felemelés esik, mert a részvénytársasági alapszabályok a tartalékalap ily felhasználását nem tilalmazzák, abból pedig, hogy ily részleges vagyonfelosztás a részvények névértéke erejéig még az alaptőke csökkentésével is történhetik, arra lehet következtetni, hogy a tartalékalapnak a névértéket meghaladó részvényérték erejéig ugyanerre a célra való igénybevételét, csökkentését a törvény nem kívánja tilalmazni; ilyértelmű kifejezett rendelkezés a törvényben nincs is. Nem lehet szó arról, hogy az alaptőke leszállítását kimondó közgyűlési határozat a részvényesek érdekét sértené s így a közgyűlés határozatainak a K. T. 209. § utolsó bekezdése szerinti döntés eredményétől független megsemmisítésére nincs kellő ok, ha az alaptőkeleszállítás határozatot oly közgyűlés hozta, amelyen az összes részvényesek jelen voltak és a megelőzően tartott igazgatósági ülésen az elnök azt jelentette be, hogy az igazgatóság az alaptőkeleszállítás céljából szükséges részvényeket a részvényesektől részvényeik arányában szerezte meg s a részvényesek egyike sem adott be a bírósághoz panaszt, vagy felfolyamodást a részvényvisszaszerzés mikénti foganatosítása miatt. Ezen kérdéseken túl azonban vizsgálható az, hogy nem vásárolták-e vissza a részvényeket valódi értéküknél magasabb áron, valamint azt, hogy a csökkent alaptőkével és tartalékalappal is eleget tud-e tenni a rt. minden tartozásának. E kérdésben azonban a kir. Kúria nem dönthet addig, amíg a kir. törvényszék nem határozott, mert a jogorvoslatok számának csökkentésével járna az, ha e kérdésekben másod- vagy harmadfokon történnék döntés. (XVI. 264.) Az 1920:XVII. tc. 16. §-a a pénzintézet alaptőkéjének felemelésére irányuló határozat érvényességéhez a Pénzintézeti Központ előzetes hozzájárulását kívánja meg. Nincs akadálya annak, hogy ha a P. K. engedélyét bizonyos feltételekhez kötötte, utóbb a megtámadási perben — esetleg csak a felülvizsgálati eljárás során — igazoltassék az, hogy a P. K. ezen feltételektől utóbb elállott. (XIII. 888.)