Markos Olivér - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog V. (Budapest, 1943)
128 Zárszámadás és mérleg közzétételének módja nem helyesbítette, hanem azokat az előterjesztett alakjukban állapította meg. Ilyként a közgyűlés által, hogy nem mutatta ki nyereségként azt az összeget, amelyet a nyugdíjalapnak juttatott, holott azt csak nyereségként való meg* állapítása után fordíthatta volna az alapszabályok szerint a nyugdíjalap javadalmazására, alapszabályellenes kiszámítási és felosztási határozatot hozott, minek folytán a közgyűlés határozata megsemmisítendő volt. (XV. 496.) Sem a törvényt, jelesül a K. T. 199. §-át, sem pedig az alapszabályoknak a mérleg megállapítására vonatkozó rendelkezéseit nem sérti az, hogy az alperes a „Hitelezők" tételben foglalt külföldi hitelezők irányában, külföldi fizetési eszközben meghatározott tartozási összegét a Magyar Nemzeti Bank által a mérlegkészítés időpontjára megállapított hivatalos árfolyam alapulvételével, felár nélkül számította át belföldi fizetési eszközre. Az ily árfolyamon való átszámítás a törvényes rendelkezések szempontjából nem kifogásolható. S így megtámadás tárgya nem lehet. Nem okvetlenül szükséges, hogy a visszleszámitolt váltók értékének egy része arra való tekintettel, hogy azok egy részének be nem váltása folytán az alperesi pénzintézetre fizetési kötelezettség állhat elő, a mérleg teheroldalán feltüntettessék. Amennyiben ugyanis ő e váltók egy részét visszaváltani volna köteles, e tétel átalakul váltóköveteléssé és így a visszleszámitolt váltók feltüntetésének mellőzése a mérleg teljességét és helyességét nem érinti. Nem követelhető a pénzintézet eredményszámlájának olyan összeállítása, amely a kamatelszámolás bruttó öszszegeit tünteti fel. Elégséges a kamatok nettó eredményének a feltüntetése, amely kivételes körülmények hiányában teljesen megfelel a m. kir. Kúriának az eredményszámla egybeállítása tekintetében kialakult azon joggyakorlatának, amely szerint külön kell feltüntetni a tiszta vagyont gyarapító nyereségjellegű bevételeket és a vagyont csökkentő veszteségjellegű kiadásokat. Mert az eredményszámla ily összeállítása a társasági üzlet jövedelemezőségéről nagy általánosságban felvilágosítást nyújt. Elutasította tehát a kir. Kúria a keresetet, amely a közgyűlési határozatok megsemmisítését kérte azon az alapon, hogy