Markos Olivér - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog V. (Budapest, 1943)
IJ4 Kérdezöjog zése, amely szerint közgyűlést egybehívó hirdetményben a közgyűlés tárgysorozata kiteendő, megfelel a K. T. 177. § 2. mondata rendelkezésének. Nem ütközik a törvénybe az olyan alapszabály, amely nem tartalmaz ezen felül még további részletezést. Alaptalan tehát a cégbíróságnak az a határozata, amely az alapszabályok oly kiegészítését kívánja, hogy az a K. T. 177. § második mondatán túlmenő részletezést foglaljon magába a közgyűlés tárgysorozatát tartalmazó hirdetmény tekintetében. (XV. 262. H. T. 1941. 54. old.) j) Részvényesi minőség igazolása. Mivel a K. T. 172. §-a értelmében a bemutatóra szóló részvények átruházása azok átadása által történik, a részvénybirtokosi minőségüket bemutatóra szóló részvényüknek elnöki letétbehelyezésével igazoló felpereseket rendszerint nem lehet kötelezni a részvénytulajdonosi minőségüknek az igazolására, vagyis annak kimutatására, hogy ők valóban tulajdonjog átszállására alkalmas módon szerezték részvényeiket és azoknak azóta is tulajdonosai. Ellenben alpereseknek jogukban áll az ellenkező bizonyítása. Ezen szabály ellenére elutasítja a kir. Kúria felperest — egyebek között — a részvényesi minőség igazolásának hiánya miatt, amikor felperes egy darab bemutatóra szóló részvény alapján a közgyűlést 13 évvel követően támadja meg annak határozatát, mert álláspontja szerint ezen tényből nem okszerűtlen az a következtetés, hogy a részvényeknek felperes nem volt állandóan tulajdonosa. (XIII. 848.) k) Kérdező jog. A részvényesnek joga van a társaságtól azt követelni, hogy a mérleg kifogásolt tételei helyességének megbírálásához szükséges felvilágosítást a közgyűlésen megadják, s ha ott megtagadták, ezt a perben adják meg. Ezen jogától még többségi határozattal sem üthető el. Ha azonban a közgyűlésen nem kért felvilágosítást, ilyet a perben sem kérhet. (XVI. 480.)