Markos Olivér - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog IV. (Budapest, 1940)
58 — Szerződés korlátai — hető jogviszonyra is kiterjed, amely az 1. §. rendelkezése alá vonható. A törvény 1. §-ának meghatározása értelmében pedig a törvény rendelkezése alá esik az a megállapodás vagy határozat, amely árura vonatkozóan a termelés, a forgalom vagy az áralakulás tekintetében vagy a versenyt más módon szabályozó kötelezettséget állapít meg. Az 1. §. alá eső megállapodásnak vagy határozatnak leglényegesebb eleme tehát a kötelezettség megalapításának a gazdasági verseny szabályozására irányuló közvetlen célja. Szándékosan mellőzte a törvény (min. ind.) azoknak a megjelölését, akiktől a megállapodás vagy határozat eredhet, mert a törvény rendelkezéseit alkalmazni kívánta nem csupán azonos ipari vagy kereskedelmi szakmához tartozó vállalkozóknak egymásközt létesített megállapodásaira vagy ha tározataira, hanem olyanokra is, amelyeket bármilyen gazdasági ághoz tartozók akár egymásközt, akár a szakmán kívül álló ipariizőkkel, akár egyéb önálló gazdasági alanyokkal hoztak létre, amennyiben a megállapodás vagy határozat egyébként megfelel az 1. §. körülirásának. Ebben az esetben — a kifejtettekből, következik — a törvény alkalmazása szempontjából közömbös az, hogy a megállapodás vagy határozat megfelel-e a kartel különböző elméleti meghatározásainak. Az organizációnak, az egyesületi (társasági) jellegnek, a piac döntő befolyásolásának, a szerződő felek nagyobb számának, a szervezkedés horizontális irányának hiányára vonatkozó alperesi felülvizsgálati előadásoknak tehát a perben semminemű jelentőségük nincsen. Habár a szerződések szerint a felek egymással tűzifa eladására és vételére nézve adásvételi szerződést kötöttek, a szerződések tartalma azt igazolja, hogy az adásvételi ügylettel kapcsolatban a felék között olyan megállapodások is .létrejöttek, melyek a rendes forgalom adásvételi ügyletének körét messze meghaladó általánosabb üzleti körben és huzamosabb időn át követendő magatartását határozzák meg két olyan vállalatnak, amelyek a gazdasági életben önállóságukat megtartották. Ezek a megállapodások a felperes javára az I. rendű alperessel szemben tűzifára nézve versenytilalmat, területvédelmet, árvédelmet és vevővédelmet, tehát a gazdasági versenyt szabályozó és korlátozó kötelezettséget állapítanak meg. A jogviszony és szabályozás huzamosabb időtartamából, ezeknek azonos irányából, a kikötések tartalmából pedig nyilvánvaló, hogy az idevonatkozó kikötéseknek a gazdasági verseny szabályozása volt a közvetlen célja.