Nagy Dezső Bálint - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog II. (Budapest, 1933)
112 — Kötbér, foglaló — zandó, nevezetesen kötbér birói mérséklésére vonatkozó jogszabályokat mégsem érinti (VII. 554.), viszont a teljesítésnek követelése még nem, csupán a teljesítésnek fenntartás nélkül való elfogadása szünteti meg a kötbérigényt. (VII. 320.) Ha az egyik kötelezett a kötbérfizietést nem egymaga a saját személyében, hanem csupán akként vállalta, hogy az a másik kötelezett társát is egyaránt terhelje, s ez ügylet az utóbbi személyében fennforgó körülmény folytán érvénytelen, a kötbér attól sem követelhető, akire nézve az ügylet egyébként érvényes volna. (VII. 160.) Kereskedelmi ügyletben" kötelezettség biztosítására kikötött kötbérre alkalmazni kell a K. T. 273. §-ának azt a rendelkezését, hogy a kötbér összege semmiféle korlátozásnak alávetve nincsen. Ámde a kötbér kikötésének ép úgy, mint más szerződési kikötésnek nem szabad a jó erkölcsbe ütköznie, mert általános jogszabály, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmis. Erkölcstelennek minősül a bírság jellegű kötbérnek oly rendkívüli mértékben való megszabása, hogy az adós vagyotni romlásának indokolatlanul való előidézésére alkalmas, a semmiség: azonban csak a kikötött kötbérnek a megfelelő határon túli részére korlátozódik. (VII. 784.) Csupán a túlságosan magas összegű kötbér mérsékelhetó a méltányosság szerint s ennek meghatározásában a hitelezőnek nemcsak vagyoni érdekét, hanem a teljesítéshez fűződő minden egyéb jogosult érdekét is számításba kell venni. |A foglaló elvesztéséből eredő joghátrány tekintetében is a kötbérre fennáló szabályok szerint van mérséklésnek helye. (V. 667.) A hitelezőnek a teljesítés körül fennforgó minden jogosult érdekét meghaladja a főkövetelés összegéhez viszonyítottan 30%-os kártérítésnek megfelelő kötbérnek követelése. (VI. 64.) Részleges teljesítés esetén a kötbér aránylagos része követelhető. Késedelmi kamat és kötbér, egyazon követelés után meg nem Ítélhető, hanem ezek közül a nagyobbik. (VII. 320.) IA kötbér minden körülmény méltányos figyelembe vételével átértékelhető, minthogy a kötbér az 1928:XII. t.-c. rendelkezéseivel nincsen kizárva az átértékelésből. (G. VII. 180/1931.) A foglaló olyan pénzösszeg, amely a szerződés létrejöttének jeléül és amellett a szerződésbeli teljesítés biztosításául is, a szerződés, megkötésekor tényleg átadatott. Azt tehát, hogy az átadott pénzösszeg foglalónak minősül-e, nem a felek szóhasználata, Ihanem annak vizsgálata alapján kell eldönteni, hogy a felmerült esetben meg vannak-e, vagy hiányzanak-e a foglaló esetén irányadó jogtótelek alkalmazásba vételének törvényes, előfeltételei? (V. 162.) A vételárba való beszámítás kikötése egymagában a foglalónak a K. T. 276. §-ában meghatározott természietével nem ellenkezik. (V. 364.)