Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog IV. (Budapest, 1931)

111 nye nem a Kbtkv. 43. §-ába ütköző hatóság elleni kihágás, ha­nem a Btkv. 400. §-ának első bekezdésében meghatározott s eszerint minősülő közokirathamisítás vétségének tényálladéki elemeit meríti ki. (C. 1516/939.) A lakásbejelentés tartalma a bejelentett egyén jogviszo­nyainak lényegére befolyással lehet és így az arra vonatkozó hamis bejelentéssel a Btk. 400. §-a alá eső Bűncselekmény meg­valósul. (C. 961/936.) (Egyébként 1.: a 122.700/935. B. M. rend. 7. és 10. §-ait.) Az 1927 :XXI. tc. 8. §-ának harmadik bekezdése szerint nem terjed ki a biztosítási kötelezettség azokra, akik a biztosításra kötelezettnek háztartásában mint segítő családtagok, a háztar­tásban kapott esetleges ellátásától eltekintve, javadalmazás nél­kül, vagy olyan javadalmazás fejében dolgoznak, ami nem meg­élhetési forrásuk. Ugyanennek a törvényszakasznak végső bekez­dése kiveszi e rendelkezés hatálya alól a családtagokat, akiknek a munkája a rendes munkavállalóval felér. Az ilyen családtagot tehát a törvény nem zárja ki a biztosítási kötelezettség alól, sőt arranézve ezt a kötelezettséget fennállónak ismeri el. (XI. 276 = C. 4226/936.) > Az érvényben lévő törvényes rendelkezések értelmében, a háziállatokról (lovak, szamarak, öszvérek szarvasmarhák, juhok, kecskék ós sertések) az arra jogosított hatósági közeg marha­levelet állít ki, amely az arra jegyzett állatra vonatkozó tulaj­donjogot és azt igazolja, hogy a kérdéses állat forgalombahoza­talának (szállításának, átruházásának) állategészségügy-rendőri szempontból nincsen akadálya. (100.000/932. F. M. számú ren­delet 5. §-a.) Következik, hogy a marhalevélnek egyik lényeges kelléke a tulajdonos megnevezése. A vevőre nem közömbös, hogy a marhalevélben tulajdonosként ki van megjelölve, hiszen a szava­tossági s esetleges egyéb igény felmerülése esetében vevőnek a tulajdonosként megnevezett személy ellen kell fordulnia. Fontos közérdek fűződik tehát ahhoz, hogy a marhalevélbe, mint közokiratba, a jogok és jogviszonyok lényegére vonatkozó valótlan tények be ne vezettessenek. (XII. 180 = C. 4125/937.) A mezőgazdasági gépeknek kisbirtokosok által való megren­delésénél a gazdavédelem érdekében — amint ezt a kir. Kúria 44. sz. polgári jogegységi döntvénye kiemeli — érvényességi kel­lék ugyan a megrendelés hatósági hitelesítése, azonban ebből csak az következik, hogy a rendelet szabályainak megtartása nélkül teljesített névaláíráshitelesítés, a hitelesítők fegyelmi bün­tetését és az ügylet érvénytelenítését vonhatja maga után, azon­ban ennek büntetőjogi kihatása nem lehet, ha az igazolás csak

Next

/
Thumbnails
Contents