Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog II. (Budapest, 1934)

128 vizsgálatának mellőzése csak az összes fellebbezések vissza­vonása esetében történhetik. (Bp. 401. §. 3. p., — 553. §.) (VI. 1231 = C. jh. 3725/932.) Az elhalt sértett által, vagy annak képviseletében, még életében bejelentett perorvoslat joghatályos, — s így annak fennállásához nem szükséges a Bp. 49. §. 2. bekezdésében fel­soroltak által való kifejezett fenntartása. (C. 193/934.) A védő jogai. 62. §. Az ügyvédnek büntetőjogi mentességéről csak akkor lehet szó, ha semmi oly tény nem állapítható meg, amely­ből következtethető volna, hogy tudta, miszerint az ügyfele által bemondott adatok valótlanok és ezért őt rosszhiszemű­ség terheli. Amennyiben tehát ügyvédi tevékenysége az ügy­fele által szolgáltatott ténybeli adatokon alapszik, úgy ez a ténykedése az Ü. R. (1874:XXXIV. t. c.) 62. §-ának védelme alatt áll. — (C. 5843/931., —BHT. 220.) Újrafelvételi ügyben az Ítélet tárgya már nem az alap­eljárás során emelt vád, hanem az alapperben hozott itélet ténymegállapítása, illetve ennek valósága, vagy helytelensége s ehhez képest a vád elejtésének, vagy a magánindítvány visszavonásának az újrafelvételi eljárásban nincs hatálya. (V. 1187 = 4693/931., — BHT. 98.) A bírák és jegyzőkönyvvezetők kizárása. 64. §. Valamely bünpernek a Bp. XXI. fejezetében foglalt sza­bályok édtelmében történt ujrafelvétele nem más, mint az alap­pernek a folytatása, így a Bp.-nak 64. §. 5. pontja, mint a Bp.­nak általános rendelkezése, az alapperrel összefüggő újrafel­vételi eljárásnál is kötelező. (C. 7873/930.) Birák és jegyzőkönyvvezetők mellőzése. 68. §. Elfogultsági kifogás a köztisztviselőnek csupán oly er­kölcsi vagy anyagi kapcsolataira vonatkozik, amelyek folytán az tudtán és akaratán kívül bizonyos érdekeltségi befolyás alá kerülhet. (C. 5518/932.) A feljelentés és a magánindítvány megtétele. 89. §. Az a körülmény, hogy bizalmas feljelentés nem a hatóság hivatalos helyiségében töitént, s hogy arról jegyzőkönyv nem

Next

/
Thumbnails
Contents