Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog II. (Budapest, 1934)

120 léket szándékosan és hatósági engedély nélkül megszerez és magánál tart, illetve azokat mással őrizteti. Ilyennek kell te­kinteni a gránáthüvelyt és töltényt is. (C. 5353/931.) 1925. évi XXVI. t. c. az országgyűlési képviselők választásáról. 144. §. Röpcédulának kell tekinteni az időszaki lapnak is azt a számát, amely a kortes célokat szolgáló közleményeken kívül egyéb közleményt nem tartalmaz, s annak összes példányait a jelöltnek szállították s azokat ingyen terjesztették. E szerint nem a sajtótermék címrésze, hanem annak belső tartalma bír jelentőséggel. (VI. 1030 = C. 1828/932.) Az. 1925: XXVI. t. c. 144 és 149. §§-ban előforduló „jog­talan hátránnyal sújtó" tényálladéki elem megvalósulhat a vád­lottnak oly eljárása vagy intézkedése által is, amely önmagá­ban, vagyisi a magán és büntetőjog, vagy a közigagatási jog szabályai, avagy a felek közötti szerződés és szolgálati viszony értelmében ugyan jogellenesnek vagy törvénybe ütközőnek nem tekinthető, amellyel szemben tehát a sújtott felet kereseti vagy panaszjog nem illeti meg, — de amely eljárás vagy intézkedés mégis annak indoka folytán az 1925: XXVI. t. c. szempontjá­ból jogtalannak tekintendő. Jogellenesnek kell tehát tekinteni egy állandóan alkalmazott napszámosnak kizárólag abból az indokból történt azonnali elbocsátását, hogy az, vagy hozzá­tartozója választói jogát nem úgy gyakorolja, mint azt a tettes tőle kívánta. (VI. 774 = C. 811/932.) E törvény 144. §-a alá f\ső vétség tényálladéki elemei kő» zött a kilátásba helyezett vagyoni hátránynak csak jogtalan­ságát jelöli meg, de nem egyúttal annak mérvét is, amiből az következik, hogy a csekélyebb mérvű és csak ritkábban bekö­vetkezhető vagyoni hátránnyal való fenyegetéssel is lehet a választók elhatározását törvénybe ütköző módon befolyásolni. (C. 1256/932.) 147. §. A törvény a választóknak a választás előtt szokásban volt megvendégelését kívánja megszüntetni, miért is egyáltalában tiltja az itatásnak bármely, tehát legkisebb mérvű módját is. (C. 1194/932.) 151. §. A törvény szerint a jelölt személyére, magaviseletére, vagy családi viszonyaira vonatkozólag tett kijelentésnek nem kell meggyalázó jellegűnek lenni, hanem a törvény súlya alá

Next

/
Thumbnails
Contents