Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

Indokok. A keresk. törv. 248. §-a szövegéből, valamint a törvényt előkészítő szaktanácskor mány jegyzőkönyveinek vonatkozó részéből, mely a törvényhozás szándékára nézve alapos tájékozásul szolgál, minden két­séget kizárólag kitűnik, hogy az abban foglalt rendelkezés nem magán­érdekek megóvása czéljából, hanem közérdekből lett megalkotva. Ebből, valamint azon további körülményből, hogy az idézett § ban megállapított jogrendőri rendelkezés minél biztosabb gyakorolhatása czél­jából, a törvény nemcsak a közigazgatósági hatóságot, hanem bármely érdekelt felet is ruházott tel, a hivatalból további nyomozást maga után vonó feljelentési joggal ; de a rendelkezésnek rendőri természetéből is, valamint abból, hogy a szövetkezetnek létkérdéséről van szó : okszerűen az következik, hogy a 248. § ban meghatározott következményekéi csakis és egyedül magának a szövetkezetnek mint olyannak, a közgyűlésen elha­tározott, vagy utólag jóváhagyott, vagy egyébként magáévá tett oly cse­le-vénye képezheti ily feljelentés tárgyát, mely a szövetkezet működését a törvérytől (223. §.) elütő czélokra terjeszti ki; de a szövetkezet igazgató­ságának nem a közgyűlés határozatán, vagy utólagos nyilt vagy hallgatag jóváhagyásán alapuló ily ténykedése egymagában még nem vonhatja maga után a szövetkezetnek birói feloszlatását. Miután pedig a keresetben, helyesebben feljelentésben felhozott köz­érdeket nem érintő, hanem főleg följelentők által magánérdekeikre nézve sérelmeseknek vélt tények kizárólag az ez idő szerinti igazgatóságának, illetve az igazgatóság egyik név szerint megnevezett tagjának oly cselek­vényeire vonatkoznak, melyekről nem is állíttatik, hogy azok a közgyűlés határozatán alapulnának, vagy azokat a szövetkezet egyébként magáévá tette volna ; tekintre, hogy a feljelentés I. és IX. pontjaiban felhozott netáni mulasztások megtorlása iránt, az e részben érintetlenül maradt elsőbirósági határozatban a keilő intézkedés immár megtörtént : a fenforgó esetben a keresk. törvény 248. §-ban meghatározott következmények kimondására irányuló eljárásnak egyáltalában helye nem lehet. A perköltség megszüntetését az a körülmény indokolja, hogy a fen­forgó esetben a közérdek megóvása szempontjából hozott törvény rendel­kezésének az értelmezése képezte a vita és eldöntés tárgyát. 390. Váltó és keresk tanács. Oly esetben, mikor maga az intézvényezett nem fogadja el a váltót, harmadik személynek a váltóra vezetett elfogadása nem álla­pit meg váltói kötelezettséget 1892. január 5. 502/1891. v. sz. B. Miklós felperesnek, dr. G. Pál és társai alperesek ellen 200 frt tőke és jár. iránti váltó perében — 6*

Next

/
Thumbnails
Contents