Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

23 kölcsön adott összeg vissza nem fizetett része iránt indította és a követelés fennállásának bizonyítására C) alatt becsatolta az alperes által sajátkezüleg kiállított adóslevelet. Minthogy azonban felperes maga azt adta elő, hogy jogelődje W. Zsófia alperesnek csak 50 frtot adott kölcsön és hogy alperes szóbelileg arra kötelezte magát, hogy a kölcsönadott összeg helyett jogelődjének férjhezmenetelekor 100 frtot fog fizetni ; és minthogy felperes beismerte, hogy alperes a tényleg kölcsön kapott összeget visszafizette, az ezenfelül kötelezett 50 frt összeg tehát kölcsönösszeget nem képez, hanem oly mellékkötelezettséget, mely az 1877. évi VIII. t.-cz. 2. §-ának tekintete alá esik, mely tehát ezen t.-cz. 4. §-a értelmében, a mennyiben az a kölcsönadott összegnek 8%-át meghaladja, bíróság előtt érvényesíthető követelést nem képez, felperest tekintettel arra, hogy az 1870. év november 20-án tartott tárgyaláskor tett kijelentése szerint az 50 frtot alperesnek azt megelőzőleg, 10 év előtt adta, tehát az 1890. évet megelőző időben s hogy állítása szerint alperes a tényleg kapott összeget 1887. évi február havában kifizette s tekintettel arra, hogy ezen 7 évre a kamat 8°/0-kal számítva, 28 irtot tesz ki, alperes azonban felperes beismerése szerint az 50 frton felül még további 15 frt fizetést is teljesített, így felperes kamatkövetelése már csak 13 frtot tehet ki, felperest ezen 13 frtot meghaladó követelésével elutasítani kellett. . Nem lehetett ezzel szemben tekintetbe venni felperesnek azt az állítását, hogy alperes az 50 frtot nem kölcsön kapott összegre, hanem az azonfelül kötelezett 50 írtra fizette, mert felperes ezt nem bizonyította. A C) alattiban ugyanis az e szerint elismert 50 frt tartozás jogczime nem foglaltatván, azáltal felperesnek ez az állítása bizonyítva nincs, e mellett is tehát felperes követelésének jogos fennállását a törv. rendt. 169. §., illetőleg a m. kir. Curiának 28. sz. döntvénye értelmében külön bizonyítani tartozott, de a bizonyítást erre nézve meg sem kísérletté. A mi felperes követelésének a 13 frtot tevő részét illeti, ha felperes bizonyítani képes, hogy jogelődjétől alperes 50 frtot kölcsön czimén tényleg kapott és hogy a helyett felperes jogelődjének férjhezmenetelekor 100 ftot fizetni magát kötelezte, minthogy a kapott összegen felül kötelezett összeg ekként a már fentebb felhozottak szerint a kamattal egy tekintet alá esik és a mennyiben az a 8%-ot felül nem haladja, azt felperes kö* vetélheti is és tekintve, hogy alperes nem is állította, hogy az 50 frton felül 15 frt összegnél többet fizetett volna, a 8% pedig az állított kölcsönadás napjától a visszafizetésig 28 frtot tesz, felperes 13 frtot még követelni jogosítva van. Minthogy pedig alperes tagadásával szemben a kölcsönadás tényére alperest a főesküvel kínálta meg és alperes a főesküt elfogadta, a per kimenetelét a 13 frt összegre a törv. rendt. 221., 230. §§-ai értelmében