Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

143 Miután a szóbeli végrendelet az 1870. évi LXI. t.cz. i5.§-ában előirt kellékeknek megfelel, annak érvényessége k^ volt mondandó, s miután az érvényesnek lett elismerve, az örökhagyó által tett hagyományt is érvényesnek kellett kimondani és ennek alapján alperesek a kereset zárkérelemhez képest az Ítélet rendelkező része szerint a hagyományozott tárgyaknak felperes tulajdonába leendő átadásában voltak elmarasztalandók. A kistoronyi 936. sz. telekjegyzőkönyvben 1402. hrsz. részletre támasztott igényével felperes el volt utasitandó, mivel ezen számú telekjegyzőkönyvi részlet a hagyatéki iratok szerint a telekkönyvi tulajdonos ezen telekkönyvnél nem az örökhagyó, hanem K. Mária, tehát a hagyatékba bevonható nem is volt; sat. A kolozsvári kir. itélő tábla a következőleg itélt: A kir. itélő tábla az első biróság Ítéletét a kereset főtárgyára vonatkozó részében megváltoztatja és felperest keresetével egészben elutasítja ; sat. Indokok. Felperes keresetét az 1887. szeptember 10-én elhalt R. János törvényes örökösei ellen az iránt indította, hogy utóbbiak a nevezett örökhagyó által 1887. augusztus 23-án tett állítólagos szóbeli végrendelet érvényességének elismerésére és ennek következményeképen a nagyszebeni kir. törvényszék mint hagyatéki bíróságnak 1627/889. és 2630/890. számú végzései szerint az alperesek részére bíróilag átadott hagyatéki vagyonhoz tartozó kistoronyi 285. számú tjkvben AI. 1—2. r. sz. a., a 728. számú tjkvben A -j- 1., 7., 9. r. sz. a. és a 986. sz. tjkvben A -f- 2. r. sz. a. bejegyzett ingatlanokra nézve felperes tulajdonjogának elismerésére és az ingatlanok átadására köteleztessenek. Felperes a végrendelet tekintetében a G. János, L. György és Th. András tanuk egybehangzó vallomásaival perrendszerüen bizonyította ugyan, hogy örökhagyó halála előtt 14 nappal a nevezett és az időközben elhalt H. Mátyás mint íelhivott végrendeleti tanuk együttes jelenlétében szóval végakaratát akként nyilvánította, hogy a jelzett házát és szántóföldjeit halála esetére unokájának, a kiskorú R. Jánosnak hagyja. Mindemellett azonban az örökhagyó ama végintézkedésének, mint szóbeli végrendeletnek érvényes voltát elismerni nem lehetett, mert alperesek tagadásával szemben nincs bebizonyítva, hogy a végrendelet alkotásánál a szóbeli végrendelet érvényességéhez megkívántató minden formaságok megtartattak s hogy az állítólagos szóbeli végrendelet az 1876. évi XVI. t.-cz. 15. §-ában irt rendelkezések mindenikének és különösen annak, hogy örökhagyó a szóbeli végrendelkezés iránti szándékát határozottan kijelentse, megfelelne. Nevezetesen a tanuk arról mit sem szólanak, hogy örökhagyó a végrendelkezés alkalmával egyszersmind azt is kinyilatkoztatta, miszerint a tett intézkedését szóbeli végrendeletnek akarja tekinteni és abbeli szán-