Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

127 szegre egyik szolgálatadója D. L. a bemutatott és kifizetettnek elismert számla igazolása szerint kiegyezkedvén, a kereseti követelés ez által kiegyenlítettnek tekintendő-e vagy nem ? tekintve, hogy az A) alatti közokirat kétségen kivül helyezi azon a gyakorlat által törvényerőre emelkedett szokást, hogy a korcsmában elfogyasztott ételek és italokat a vendég jogosan csak kauczionált főpinczérnek fizetheti, ki ezen értékekért szolgálatadójának felelősséggel tartozik, kétségtelen, hogy alperes az által, mert ezekie nézve egyik társtulajdonossal kiegyezett, fizetési kötelezettségétől fel nem menthető : mindezeknél fogva és tekintettel arra, hogy G. D. társtulajdonos által a kereseti követelésre vonatkozólag tett vallomása azért, mert ezen perre nézve érdekeltnek tűnik fel, félbizonyitékul elfogadható nem volt, a perbeli döntő körülményekre, egyéb bizonyítékok hiányában, a felperes által kinált és alperes által visszakínált fő-, illetve becslőesküt felperesnek megítélni és a per kimenetelét ennek le- vagy le nem tételétől függővé tenni kellett s illetve az alperesileg tagadásba vett értékre nézve felperesnek a becslőesküt. A budapesti kir. itélő tábla a következőleg ítélt : A kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, felperest ujitott keresetével feltétlenül elutasítja, s kötelezi, hogy alperesnek 11 frt 75 kr perköltséget fizessen. Indokok. Alperes beismerte, hogy D. L. és társa temesvári vendéglőjében az A) alatti számla szerint részletezett étel- és italnemüeket megrendelte és elfogyasztotta, azonban azzal védekezett, hogy a mennyiben a vele közlött A) alattiban jelzett ételek és italok árát tulmagasan találta felszámítottnak, arra nézve a vendéglő egyik tulajdonosával D. L-al leszámolt s neki a 2. alatti szerint 41 frt 95 krban megállapított tartozását 'ki is fizette ; ennek ellenében felperes az ujitott perben azt kívánta az A) és B) alatt csatolt uj bizonyítékkal igazolni, hogy alperes nem D. L. vendéglősnek volt jogosítva, hanem csak kizárólag felperesnek volt köteles fizetni; ámde ezen uj bizonyítékok figyelembe vehetők nem voltak, mert azok tartalmával nincs bizonyítva azon körülmény, hogy a midőn a ven•dég a fizető pinczér által tett felszámítást túlságos magasnak találja, a vendéglő tulajdonosával újból el ne számolhasson s a helyi áraknak megfelelő számítás eredményeként feltüntetett tartozását magának a vendéglősnek ki ne fizethesse, a mi jelen perbeli tényállás szerint meg is történt, hogy pedig D. L. a vendéglő egyik tulajdonosa volt, azt felperes nem tagadta, ily körülmények közt felperes az alperes részéről kifizetett -összeget a vendéglő tulajdonosától ugyan visszakövetelheti, a mennyiben -azt a vendéglős felperestől is megkapta volna, de nem jogosult azt felperes a fizetést már egy izben leljesitő alperestől újból követelni: ennélfogva felperest ujitott keresetével feltétlenül elutasítani, mint pervesztest a perköltség viselésére, a prdts 251. §-a alapján, kötelezni kellett.