Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hetedik folyam (Budapest, 1891)

6.4 voit, igazoltnak csak akkor tekintetik, ha az óvatoló személy e részben való tudakozódása a rendőri hivatalnál, illetve a községi elöljáróságnál siker nélkül maradt s ez az óvásban kiemeltetik, már pedig a B. alatti óvás ennek megtörténtét nem bizonyítja, mert ebben az óvatoló közjegyző csak azt bizonyítja, hogy az elfogadót, kinek a váltó Ipolyságon bemuta­tandó volt, a városházán és a nagyvendéglőben kereste, de nem találta, s hogy a város birájától azt a választ nyerte, hogy fedezet nem érkezett, az nem bizonyítja azt, hogy az elfogadó üzleti helyisége vagy lakása után siker nélkül tudakozódott; s mert ily körülmények közt az óvás, mint szabálytalan, másod-, harmad- és negyedrendű alperesekkel mint kibocsátó, illetve forgatókkal szemben a visszkereset fentartására nem alkalmas. (Vt. 41. §.) Végül, mert tekintettel ugyanerre, az óvási és váltódij, valamint a perköltségnek az a része, mely a törvényes alappal nem biró visszkereset által okoztatott, az elfogadó elsőrendű alperestől sem követelhető ; sat. A k i r. C u r i a a következő Ítéletet hozta : A másodbiróság ítéletének megváltoztatása mellett az elsőfokú bíró­ság ítélete hagyatik helyben ; egyszersmind tartoznak alperesek a felperesi ügyvéd részére képviseltjével szemben ezennel megállapított 15 frt 65 kr felebbezési költséget is felperesnek fizetni. Indokok. Az óvás szabálytalanságára alapított indoka a másodbiró­ságnak a jelen esetben azért nem fogadható el: mert a kereseti váltón laczkói lakosként kijelölt intézvényezett Ch. Pál az elfogadás alkalmával telepest, vagyis azon személyt, kinél a fizetés Ipolyságon, mint a váltóban kijelölt fizetési helyen, teljesítendő lesz, a váltón ki nem jelölvén, a váltó­törvény 24. §-a értelmében az tételezendő fel, hogy a fizetést a telep helyén (Ipolyságon), tehát oly helyen, a hol neki a váltó tartalma szerint, sem. üzleti helyisége, sem lakása nincser, — maga kívánja teljesíteni. A váltó­nak ily szövege mellett az annak fizetés végetti bemutatása végett megke­resett kir. közjegyző tehát helyesen járt el akkor, midőn az elfogadót az óvásban kitett helyen kereste s nem követett el a váltótörvény 102. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezésbe ütköző mulasztást az által, hogy az elfogadónak üzleti helyisége, avagy lakása iránt nem tu­dakozódott, a jelen esetben annyival kevésbé, mert alperesek azt, hogy az elfogadónak az óvás felvétele idejében Ipolyságon üzleti helyisége vagy lakása volt, nem is állították és igy nyilvánvaló, hogy az ez iránybani tudakozódás czéltalan volt volna. Tekintve, hogy az elsőrendű alperesnek egyéb kifogásait az e részben helyes indokok alapján a másodbiróság sem találta alaposaknak : a másodbiróság ítéletének megváltoztatása mellett az elsőbiróság íté­lete volt az előadott s az abban felhozott egyéb indokoknál fogva helyben­hagyandó.

Next

/
Thumbnails
Contents