Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hatodik folyam (Budapest, 1890)

108 ségeiért nem felelős, annál kevésbé, mert a D) alatt csatolt szerződést illetve egyezséget, mely a püspökelőd P. A. J. és B. P. közt a nyugdijra is vonatkozólag létrejött, alperes magáévá nem tette. Sőt felperes is csak azt vitatja, hogy alperes egyes tényeiből az utólagos jóváhagyást következtetni lehet, ugyanis az engedményezőnek nyugdiját a váczi püspöki pénztárból még azután is több hónapon át kifizették, mikor már alperes volt a javadalmas, továbbá, hogy alperes az engedményező javára 1887. július i-ig évnegyedes részletekben fizetett 600 frt évi nyugdijat, 1887. aug. hótól kezdve havi részletekben rendelte kifizettetni s a B) alattira vezetett igazolás szerint a havi részletekből 2°/0-ot a nyugdijalap javára levont. Ezen körülmények azonban alperes ellen mit sem bizonyitanak, mert a fizetés bizonyos időn át történt teljesítése magában véve oly akaratnyilvánítást, melyből az utólagos jóváhagyást okszerűen következtetni lehetne, nem képez, és teljesen méltányolható alperes azon védekezése, hogy egy nagy uradalom átvételénél minden egyes gazdasági és személyes ügy iránt a javadalmas magát azonnal nem tájékozhatja és bonyodalmak s károsodások elkerülése végett az esedékes fizetéseket egy ideig a szokott módon teljesiti. Hogy alperes valóban ily eljárást tanúsított, kitűnik a 2. szám a. rendeletből. Felperes továbbá azt adja elő, hogy a nyugdijrészletek kiszolgáltatását szabályozó utasitás az engedményezővel nem közöltetett, hanem az csak a püspöki urad. pénztárhoz intéztetett. Alperes 3. és 4. sz. a. csatolja azon rendeleteket, melyeket az emiitett pénztárhoz intézett. Ezek általános intézkedéseket tartalmaznak a fizetések és nyugdijakra vonatkozólag, miért is arra, hogy ezen intézkedésekkel felperes engedményezője és P. A. J. volt püspök közt létrejött D) alatti egyezséget alperes a magáévá tette volna, hozzájárult volna, bizonyitékot nem képeznek. Továbbá az 5. sz. a. szabályrendeletből az is kitűnik, hogy a gazdasági személyzet fizetése jóval később szabályoztatott, a nyugdijasoknak járandóságai pedig, alperes előadása szerint, még nincsenek véglegesen megállapítva. Felperes ezek ellenkezőjét nem bizonyította. Felperes ugyan a 2.—5. alatti okiratok valódiságát és tartamát tagadta, ez azonban az ügy eldöntésére befolyással nem bír, mert a bizonyítás felperest terheli s bizonyítás hiányában, a 2—-5. alattiak felmutatása is mellőzhető lett volna. Felperes azon érvelése, hogy alperes a nyugdijösszeget, mint szük séges kiadást viselni tartozik, első tekintetre is elvetendő, hisz abból, hogy egy volt közegének a püspök nyugdijat ad, előny reá nem hárul, püspök utódjára meg épen nem. A budapesti kir. ítélőtábla a következőleg itélt: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s alperest