Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Negyedik folyam (Budapest, 1888)

15 elsajátítás vétségéi követte el. Másrészről azonban vádlott azon cselek inénye, hogy az utalványok értékesítése alkalmából a tulajdonos helyett roszhiszemüleg saját nevét, tehát egy hamis aláírást vezetett az utalványokra, és azokat ekként meghamisítván, a postakezelő közeget is személyazonossága iránt tévedésbe ejtette és az utalványokat nem létező jogai csalárd érvényesítése czéljából sikerrel fel is használta : kétségtelenül a B. T. K. 401. és 402. §§-ai szerint minősülő magánokirat-hamisítás vétségét is, még pedig a jogtalan elsajátítással tárgyi halmazatban állapítja meg. Minélfogva vádlottat a jelzett vétségek miatt bűnösnek kimondani és a B. T. K. 96., 97., 102. §§. és 402. §. r. bekezdése szerint, a bűnösség mérvéhez viszonyítva, összbüntetésképen kiszabott fogházbüntetéssel és a vádlott vagyoni viszonyainak megfelelő mérvben kiszabott pénzbüntetés, mint mellékbüntetéssel fenyíteni kellett. A B. T. K. 91. §-ának almazását vádlott jó előélete és főleg azon körülmény indokolja, hogy a cselekmény elkövetésére csekélyebb szándékosság kifejtése mellett, a kedvező véletlen alkalomszerűsége által ragadtatott el. Ellenben egyebekben ugyanezen ítélet felhozott indokainál fogva volt helybenhagyandó. A k i r. Curia a következő Ítéletet hozta : Tekintve, hogy a végtárgyalási jegyzőkönyv szerint az elsőbiróság ítéletének kihirdetésekor az ellen a jelen volt védő felebbezéssel nem élt, a vádlott pedig bejelentett felebbezést visszavonta, az Ítéletnek utóbb kézbesítés utján való közlése a felebbezés érvényesítésére ujabbi határidő alapjául nem szolgálhat: a másodbiróság a vádlott részéről az elsőbirósági ítélet kézbesítése alapján beadott felebbezést helyesen utasította vissza. Az ügy érdemét illetőleg: tekintve, hogy a postautalvány magában értéket nem képez, és hogy a vádlottnak nem az volt szándéka, hogy a nem neki szóló postautalványokat megtartsa, hanem az, hogy az azok kézbesítése által történt tévedést, az ő és a czimzett neve ugyanazonosságának ravasz fondorlattal való felhasználásával, az utalványozott érték felvételére, azaz jogtalan vagyoni haszon szerzésére érvényesítse ; tekintve, hogy e czélból az utalványozott összeg átvételéről szóló és az utalvány hátlapjára nyomatott nyugtát, noha tudta, hogy az utalványozott összeg nem őt illeti, aláirta ; és hogy ezen aláírás, habár azt a vádlott szokott kézírásának elváltoztatása nélkül tette, a fenforgó esetben, miután a vádlott a maga személyében nyugtát ki nem állithatott, a czimzett aláírása helyett, ennek tudta és beleegyezése nélkül eszközöltetett, a magánokirathamisitás tényálladékát állapítja meg: vádlott az egységes szándékra való figyelemmel a B. T. K. 95., 379., 401. és 402. §§ ai alapján a magánokirat-hamisitással eszmei halmazatban levő csalás vétségében mondatik ki bűnösnek, és a minősítésre nézve tett ezen változtatás mellett egyebekben a budapesti kir itélő-tábla indokainál fogva helybenhagyatik.