Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Harmadik folyam (Budapest, 1887)

39 kamataira nézve harmadmagával egyetemlegesen elkötelezésben állott K. Ferencz k.-helmeczi lakos hitelezőnek, ki az egész összeget D. István és D. Andráson hajtván be, vádlott a helyette fizettetett 155 frt tőke és kamatairól D. Istvánnak 1877. febr. 25-én kötelezvényt állított ki, mely­ben egyúttal a kir.-helmeczi 177. sz. tkben foglalt, még ekkor édes atyja id. K. István nevén álló ingatlanát jelzálogul leköté. D. István azonban zálogjogát ezen ingatlanra nem érvényesitette ; mert bár vádlott ezután 1880. évben a kérdéses ingatlant saját nevére telekkönyveztette ; de rá két évvel később, daczára annak, hogy 1877. évben nevezett hitelezője biztosítására azt jelzálogként kijelölte, még 1882. évi május 28-án kiskorú fiával Gusztávval kötött koholt adásvételi szerződés szerint 20 forintért utóbbinak eladta s azt nevére be is kebeleztette. Az ekként megállapított tényállást és terhelő cselekményt, hogy t. i. ugy a kir.-helmeczi 177. sz. tkvben foglalt saját birtokát, mint a 450. sz. tkben foglalt R. János András és nejétől vett szőlőt hitelezői kijátszásából koholt és illetve hamis magánokiratok alapján íratta át kis­korú fiára, vádlott beismerte. Ugyanazért, a mennyiben vádlott hitelezői­nek megcsalása s illetve hamis magánokirat alapján eszközölte az elő­sorolt tulajdonjogi átruházásokat és a mennyiben a bűncselekményei által okozott kár, illetve a kötelezettség értéke, melyre a hamis okirat vonat­kozik, 50—50 frtot meghalad : őt a B. T. K. 386. §-ában meghatározott, a B. T. K. 380. §-a szerint minősülő csalás és a B. T. K. 401., 402. §-ában meghatározott magánokirathamisitás bűntettében bűnösnek kimon­dani, és figyelemmel azon körülményre, hogy szorult anyagi helyzetben, gyermekei jóléte érdekében követte azt el, továbbá vádlott töredelmes őszinte vallomására és büntetlen előéletére, mint enyhítő körülményekre, súlyosító körülmény gyanánt egyedül a bűnhalmazatra: őt a B. T. K. 91. §-ának alkalmazásával az ítélet rendelkező részében körülirt összbün­tetéssel sújtani, egyszersmind a bűncselekménye által létesített okiratokat, valamint az azok alapján foganatosított tkvi bekeblezéseket érvénytelení­teni s ehhez képest az ítélet jogerőre emelkedéséig a bünper alattiság tkvi feljegyzését elrendelni és a károsult feleket kárkövetelésükkel, miután káruk ez idő szerint számszerűleg meg nem állapitható, a törvény rendes útjára utasítani kellett. Az eljárási és rabtartási költségekben való marasz­talás a bűnösség megállapításában találja indokát. A budapesti kir. ítélő tábla a következőleg ítélt : A kir. itélő tábla a kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja akkép, hogy vádlottal a H. József és B. János örökösei kárára elkövetett, a B. T. K. 401. §-ában meghatározott magánokirathamisitás bűntettének vádja alól, valamint a D. István kárára elkövetett, a 386. §-ban meghatározott magánokirathamisitás bűntettének vádja és következményeinek, ugy az egyik 5 frtban megállapított pénzbüntetés fizetésének kötelezettsége alól

Next

/
Thumbnails
Contents