Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

60 kezekhez való lete'teményezése által a fizetés jogosan teljesítettnek nem tűnik elő és igy ennek folytán alperes helyesen marasztaltatott el a kereseti összegben s mint pervesztes a törvk. rendt. 251. szakasza alapján a perköltségekben. 32. Perirat beadásának az ügyvéd által történt elmulasztása miatt pervesztessé lett fél ügyvédi mulasztás indokából perujitási jogorvoslattal nem élhet. 1883. évi deczember 7. 5454. sz. a. K. Ferencz újitó felperesnek K. Rebekka,T. Péterné és társai alperesek ellen örökösödés iiánti újított perében — a karczagi kir. törvényszék következő Ítéletet hozott: A perújításnak hely nem adatik s a 8365/877. sz. a. indított alapperben 1878. decz. 3l-én 13757. sz. a. elsöbiróságilag hozott íté­let hatályában fentartatik, stb. Indokok: Újító felperes azon alapon él perújítással, hogy az alapperben hozott A. alatti ítélet szerint azért lön pervesztessé, mivel ügyvéde meghosszabbított határidőben sem adta be ellenira­tát. Minthogy azonban ugy a jelen kereset benyújtása idejében érvé­nyes 1868: L1V. törvényczikk 306. §-a szerint, mint a jelenben ér­vényes 1881: L1X. törvényczikk 61. §-a szerint perirat beadási határ­időnek vétlen mulasztása miatt igazolással lehet élni; minthogy továbbá az 1881 : L1X. törvényczikk 69. §-a szerint perújításnak csak azon ügyvédi mulasztás alapján van helye, a melyet az ügyvéd az által követ el, hogy a döntő ténykörülményeket kellő helyen fel nem hozta, vagy nem tagadta, avagy a rendelkezésére bocsátott bizonyí­tékokat elő nem adta, tehát akkor, midőn a mulasztás a periratok­ban követtetik el, a mi a jelen esetben kizártnak tekintendő, a mennyiben az alapperbeli ügyvéd periratot nem is adott, következő­leg abban magában a mulasztást el sem követhette: ezeknélfogva a perújításnak nem lehetett helyt adni s ennek következményeként az alapperbeli Ítéletet továbbá is hatályban állónak kimondani és fel­perest az okozott költségek megfizetésében az 1868: LIV- törvény­czikk 251. §-a értelmében marasztalni kellett. A budapesti kir. ítélő tábla az elsöbirósági ítéletet megváltoztatta, a perújításnak helyt adott és a kir. törvényszéket további szabályszerű eljárásra, illetve érdemleges ítélet hozatalára utasította. Indokok : Az alapperben újitó fél azért lett pervesztes, mert ügyvédje elleniratot nem adott be. Tekintve, hogy a perirat be nem adása az ellenkező bizonyításáig ügyvédi mulasztásnak tekintendő, másrészt a döntő ténykörülmények kellő felhozásának, illetve taga­dásának, a bizonyítékok előadásának elmulasztását is magában fog-

Next

/
Thumbnails
Contents