Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

125 léül legelöl megállapított eszme és az ezt hiven kifejező szó gyakran határozólag vagy módositólag hat az azon törvény alkalmazásának többi, hasonnemü föltételeit tartalmazó szavak valódi értelmének megállapitására, mig ugyanez megfordított irányban egyátalán nem érvényesülhet; tekintve, hogy a fentebbieknél fogva a >többek jelen­lé te< és így a többségnek is többes számú alakja használ­tatván a B. T. K. 258. §-át megállapító rágalmazás létrejötté­nek lényeges módozatául: ez azon uralkodó tényező, a mely­től a másik ezzel egyenértékű módozat valódi értelmét és magyarázatát nyeri: kimondja a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése, vonatkozólag a 3387. és a 6G62/1883. B. számok alatt felmerült esetekre: rágalmazás nem kovettethetik el, ha a B. T. K. 258. §-ában körülirt minőségű tény csupán két személy előtt állíttatott. Kelt Budapesten, a m. kir. Curia büntető szakosztályá­nak 1884. évi márczius hó 12-én tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi május hó 21-én tartott teljes ülésben. 49. 33. számú döntvény. Kimondandó-e a bűnösség és minősítés akkor is, midőn őss\büntetés megállapítása végett a büntetés kimondása el­halasztatik ? (11961/1881. és 8804/1883 B. számokhoz.) Határozat. Tekintve, hogy a törvényszékek hatósági körébe utalt bűnvádi ügyekre vonatkozólag, az elsőfokú bíróságoknál a szóbeli végtárgyalás van elfogadva; tekintve, hogy a szóbeli végtárgyalás lényeges kelléke: a közvetlenség; tekintve, hogy ebből kifolyólag mindazon ténykörülmé­nyeknek, melyek az Ítélet elemét képezik vagy képezhetik, a végtárgyaláson az itélő bírák előtt kell állittatniok, és minden bizonyítéknak, a mennyiben külön vagy kivételes esetekre az ellenkező nem rendeltetik, előttük kivétetnie és általuk ész­leltetnie; tekintve, hogy a szóbeli és közvetlen végtárgyalás esz­méje szerint, a ténykérdéseket illetőleg az Ítélet nem állapit­hat meg mást, mint a bírák által a főtárgyaláson a bizonyí­tékok és azok súlyának mérlegelése, azoknak egymással, valamint a bizonyítandó ténynyel való összefüggésük alapján nyert összbenyomás eredményének ítélet alakjában való ki­nyilatkoztatását ;

Next

/
Thumbnails
Contents