Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)
45 büntetéssel egybefoglaltan megállapítandó szabadságvesztésbüntetésre ; tekintve, hogy a kiemeltek szerint a B. T. K. 96. és 104. §§. által a bűnhalmazatra és ennek következtében az összbüntetésre meghatározott rendelkezések alul ki vannak zárva azon büntetendő cselekmények, melyeket a szabadságvesztésre elitélt, ezen büntetésének végrehajtása alatt— ide értve a büntetés önkényes (szökés általi) megszakítását is — követett el; tekintve, hogy ezen legutóbb megjelelt esetben, a mennyiben külön törvény mást nem rendel, nem a B. T. K. VIII. fejezetének határozatai, hanem lsö §-a második bekezdésének rendelkezése és ezzel azon elv alkalmazandó, hogy: „a hány és a milyen a büntetendő cselekmény, annyi és olyan a büntetés" ; tekintve, hogy a határozott tartamú szabadságvesztésbüntetésre elitéltekre vonatkozólag a B. T. K.-ek életbeléptetéséről szóló 1880: XXXVII. t.-czikk 36. §-a az imént felhozott jogelvet határozott rendelkezésben is kimondja, azt csakis egyedül abban korlátozván, hogy a végrehajtás előtti és alatti büntetendő cselekmények miatt kimondandó büntetések „együttes tartama" 20 évnél tovább nem terjedhet; tekintve, hogy a most idézett 1880: XXXVII. t.-czikk 36. §-a sem bűnhalmazatot, sem összbüntetést nem emiitvén, az abban elintézett eset sem a bűnhalmazat fogalma alá nem vehető, sem arra az összbüntetésről szóló rendelkezések nem alkalmazhatók; tekintve, hogy ez által az összbüntetésnek fogalmából származó azon egyik folyomány, hogy az ezzel büntetendő, — a cselekmény minőségének és súlyosságának a törvény külön rendelkezése szerint megfelelő, mindenik büntetendő cselekmény miatti szabadságvesztés-büntetésnek tartama, a félbeszakitatlan végrehajtás által előálló súlyosbítás kiegyenlítése czéljából arányosan leszállítandó: az 1880: XXXVII. t.-cz. 36. §-a alá eső cselekmények büntetésére, mint összbüntetést nem képezőre ki nem terjed; tekintve mindazonáltal, hogy a mennyiben a határozott tartamú szabadságvesztés-büntetésnek végrehajtása alatt elkövetett büntetendő cselekményre, az erről rendelkező törvény által vagy súlyosabb vagy enyhébb nemű szabadságvesztésbüntetés van megállapítva, mint azon szabadságvesztés-büntetés, a melynek végrehajtása alatt az illető egyén a későbbi cselekményt elkövette, önkényt előáll a kérdés, hogy mindkét nemű szabadságvesztés-büntetés ugyanazon büntetési nemben töltendő-e ki ? és a mennyiben átváltoztatásnak volna helye, erre nézve mely szabályok követendők ?