Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

150 bírói utón kieszközlött és foganatosított kielégítési biztosítási végre­hajtások a csödhitelezök irányában hatálytalanoknak mondassanak ki, s hogy az ingóknak árverésen befolyt és befolyandó vétel­ára kamatokkal együtt, ugy az ingók becsértéke és befolyt vétel­ára közötti különbözet alperes által a csődtömegnek megtérít­tessék. Keresetét első sorban a csődtörvény 27. §-a 2. pontjára alapítja. A csődtörvény most idézett pontja a közadósnak a csőd­nvitási kérvény beadása, illetőleg a fizetések megszűntetése után keletkezett azon jogcselekményeit nyilvánítja megtámadhatóknak, melyek által a másik fél kielégitést vagy biztosítást nyer, feltéve, hogy ennek a kielégítés vagy biztosítás elfogadásakor a csöd­nyitási kérvény beadásáról, illetőleg a fizetések megszüntetéséről tudomása volt. E törvény világos rendelkezése szerint tehát a megtámadás tárgyát a közadósnak mint egyik félnek, a hitelező, mint másik fél javára keletkezett jogcselekményei képezik. Felperes azonban közadós T. Józsefnek semminemű jog­cselekményét meg nem támadja, hanem megtámadását az általa felhozott indokok alapján egyedül alperesnek és illetőleg a bíró­ságoknak azon jogcselekményei ellen intézi, melyeknél fogva köz­adós ellen a Bíróságoknál kielégítési és biztosítási végrehajtások eszközöltettek és foganatosíttattak. Azt hozván föl felperes, hogy az esetben a végrehajtási kényszer, vagyis a biróság intézkedése a közadós cselekményeit pótolja s azért a közadós cselekményének tekintendő. E felfogás azonban tarthatatlan. Mert a végrehajtó vagy végrehajtást rendelő biróság a végrehajtást szenvedő fél kép­viselőjének nem tekintethetik, mivel a bíróságnak az utóbb említett fél vagyonával való rendelkezési joga nem ennek személyétől szár­mazik, hanem egyrészről a végrehajtói hitelező jogán, másrészt az államhatalomtól nyert saját perjogi hivatásán alapul. Magában azon fellépésében tehát felperesnek, melylyel az al­peresi hitelezőnek és a bíróságoknak jogcselekményeit megtámadta, a közadós valamely jogcselekményének megtámadása még nem foglaltatik. Még ha felperes a közadósnak azon mulasztásait meg is támadta volna, melyek szerint az a közjegyzői okirat alapján el­rendelt-végrehajtás ellen, valamint a váltói sommás végzések ellen kifogásokkal nem élt, még akkor is azon kérdés, vájjon közadós ezen mulasztásai mint a perlekedési szabályok szerint beismeréseknek (költött beismerés) tekintendők, megtámadhatók voltak-e, csak a

Next

/
Thumbnails
Contents