Grecsák Károly: Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbbfoku ítélőhatóság elvi jelentőségű határozatai. X kötet. (Budapest, 1911)

58 iratnak fejét, vagyis bevezetését nem is képező borítékon látható fentidézett feljegyzés, melyre, mint az okirat kiegészítő, annak alkatrészét képező szövegre a közjegyző hitelesítése nem vonat­kozik, figyelemre azért nem méltatható, mert egészben ellentétben áll a közjegyző hitelesítési záradékának tartalmával; minthogy azonban az idézett 21. §. szerint megkívántató választói névjegy­zék elfogadhatóságának vizsgálatánál nem az ama borítékon levő, hozzátartozandóságára, de szövegére nézve sem hitelesített és ek­ként csak magánfeljegyzésnek tekinthető, az a feljegyzés, hanem csak a közjegyző hitelesítési záradékának tartalma lehet irány­adó, mint amely kifejezetten azt tanúsítja, hogy ezen a fél által készített hivatalos másolat Vízakna város országgyűlési választói­nak 1904. évre vonatkozó névjegyzékének erre vonatkozó tételeivel egyezik, ebből a záradékból pedig nyilvánvalóan kitűnik, hogy az az 1904. évre vonatkozó és ekként erre az évre érvényes — és nem az 1905. évre vonatkozó és ekként erre az évre hatályos névjegy­zék hitelesítését tartalmazza, minélfogva magának az okiratnak tartalmából kétségtelenül megállapítható, hogy a kérvényhez A) alatt csatolt névjegyzék az idézett törvény 21. §. 1. bekezdése ren­delkezésének, mely szerint az mutatandó ki, hogy a kérvényezők a választó kerületnek kérdéses, — a jelen esetre nézve 1905. évi, — választásra érvényes választói névjegyzékben, mint választók fel vannak véve, nem felel meg: ennélfogva kérvényezők kérvé­nyét a megtámadott képviselőnek alaposnak talált kifogása foly­tán, a jelzett alaki hiány miatt, az 1899: XV. t.-cz. 65. §. ren­delkezése értelmében visszautasítani kellett. (154/905.) Érdemi kifogás kérvényt aláírók megtévesztése alapján. (Buza Barna.) 87. C. 1. t.: A választásvédők mindenekelőtt a 21. §-ra hi­vatkozva, érdemi kifogásként azt kívánták érvényesíteni, hogy a kérvényezőket valaki tévedésbe ejtette arra nézve, hogy mit írnak alá, mert azok a kérvényt abban a hiszemben irták alá, hogy abban, mint közjegyzői okiratban a választás folyamán velők történt jogtalanságok foglaltatnak, de azt, hogy az 1899: XV. t.-cz. értelmében a választás érvénytelenítése iránt kérvényt irnak alá, nem tudták és igy az okirat azon belső kelléke, hogy az aláiró tudja, hogy mit ir alá s az okirat tartalma megfeleljen az aláiró akaratának, hiányozván: a kérvény ezen okirati belső kellók hiá­nya miatt elutasítandó. A kérvényezőknek ezen megtévesztésére nézve bizonyítékot is ajánlottak, négy kérvényezőnek e tévesztést tanuk előtt tett beismerő nyilatkozatával, továbbá azon körül­ményre való utalással, hogy a 27. §. értelmében letéteményezett 3000 koronát sem adták a vagyoni viszonyaiknál fogva arra kép-

Next

/
Thumbnails
Contents