Grecsák Károly: Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbbfoku ítélőhatóság elvi jelentőségű határozatai. X kötet. (Budapest, 1911)
54 kezdéséből is alaposan következtethető — csak tények képezhetik, megfelelő tények nélkül érvénytelenítő okokról szó nem lehet. A kérvénynek ugyanis határozottnak kell lennie, s nem elég abban csak a. törvény 3. §-ának illető pontjaira egyszerűen hivatkozni; hanem azokat a tényeket is elő kell adni, melyek az érvénytelenségi okok tényálladékait megállapítják, s felismerhetővé teszik, hogy a kérdéses választásból folyólag a kérvényben meghatározott egyik vagy másik érvénytelenségi ok csakugyan fenforog-e? — és ez okokat nem lehet változtatni — sem az eljárás folyamán — mint az a 70. §-ból nyilván kitűnik — sem a kérvény megújítása esetében; ama határozottság fentartásának követelménye megkívánván, hogy a korábbi kérvény az ujabb kérvénynyel az okok tekintetében egységben legyen; miből következik, hogy az okok, melyek a korábbi kérvényben fel nem hozattak, az ujabb kérvénynyel már nem érvényesíthetők, mert ha érvényesíthetők volnának, akkor az ilyen ismételt megtámadás nemcsak arra szolgálna ürügyül, hogy ez által az első kérvény beadására a törvény 20. §-ában megszabott 30 napi záros határidő kijátszassék; de az jogosulatlanul a legigazolatlanabb zaklatásokra is vezetne és megállapítaná a perújítás rendszerét, amelynek a 44. §. szerint ez eljárás folyamán egyáltalában nincs helye. Minthogy pedig a fenforgó esetben is az okok az alapkérvényben concrét tényekkel és ténykörülményekkel nem jelöltettek meg, s e szerint okok sem hozattak fel: ugyanazért az újított kérvényben más tényekkel és ténykörülményekkel, sőt bizonyítékokkal is támogatott érvénytelenségi okok nem alapulnak az alapkérvényen, hanem egészen uj okoknak tekintendők, melyek ekként a 11. §. ötödik bekezdésében megkívánt feltételeknek nem felelnek meg. Ezen indokoknál fogva, a törvény 31. §-ának c) pontjához képest, a 11. §. alapján a kérvénvt hivatalból vissza kellett utasítani. (179/902.) = Ugaynigy döndött a C. 11. t. dr. Reich Aladár ügyében 170/1902. sz. a. Dr. Nagy Mihály esetében 311/1902. sz. a. Dr. Gorove László esetében 413/1902. sz. a. Lázár Menyhért esetében 448/1902. és báró Harkányi János esetében 133/1902. sz. a . (Dr. Nagy Mihály.) 77. C. II. t.: Az érvénytelenségi oknak a törvény 11., ugy nemkülönben a 29. §-ban is meghatározott, fogalma alatt csakis az a tényálladék érthető, amely az eljárás alapját képezi, ezt pedig a ténvek és érvénytelenségi okok együttvéve alkotják meg. (311/902 )