Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam III. kötet (Budapest, 1910)

— 125 — A közigazgatási hatóságok részéről a felek utbaigazitása a felebbvitel előterjesztésére nézve. A m. kir. belügyminiszter 1907. évi 9706. sz. általános rendeletet: A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901. évi XX. t.-cz. alapján kiadott 4600/901. M. E. számú Jogorvoslati Utasitás s az Ügyviteli Szabályok értelmében a közigazgatási hatóságok véghatározataikban és végzéseikben kötelesek azt is mindenkor kitenni, hogy az érdekelt lelek ennyi idő alatt és minő felebbvitellel élhetnek s hogy a felebbvitelt mely hatóságnál kell előterjeszteniök. E rendelkezés fontosságát nem szükséges bővebben indokolni. E rendelkezés is a törvényhozásnak a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről alkotott törvényben megnyilvánuló azt az akaratát szolgálja, hogy a közigazgatási eljárás — jogbiztonság csökkentése nélkül — a nagyközönség előtt minél egyszerűbb legyen s ez által a költséges jogtanácsok igénybevétele a közigazgatási eljárás körében a fél veszélye nélkül is lehetőleg elkerülhető legyen. E mellett a jogkereső közönség hatósági utbaigazitása hathatós eszköz arra is, hogy a felek megnyugvó bizalma a hatóságokkal szemben megszilárduljon. Mivel pedig a konkrét ügyek elintézése során, valamint magánfelek panaszaiból is arról győződtem meg, hog37 a hatóságok az emiitett rendelkezés ellen gyakran vétenek s ezen hanyagságból elkövetett mulasztás által egyfelől a közigazgatási eljárás egyszerűsítésére való törekvés sikerét, másfelől az eljárási szabályokban kevésbbé jártas felek érdekeit is veszélyeztetik: felhívom, hogy a szóban forgó rendelkezés megtartására jövőben fokozott figyelemmel legyen. Az alárendelt hatóságokat és hivatalokat is az ahhoz való alkalmazkodásra szigorúan utasítsa és szükség esetén megtorló intézkedés utján is annak betartására szorítsa. Magam részéről előre is kijelentem, hogy az erre vonatkozólag jövőben hozzám érkező panaszokat a legszigorúbban fogom elbírálni. A tuiakozó-lap csak a vármegye területén levő hivatalok közti érintkezésnél használható, de tudakozó-lappal a minisztereknél kérdés nem tehető. Jogerősen, bizonyos időtartamban megállapított, hivatalvesztésre itélt magán szülésznő, ez idő alatt magángyakorlatot folytathat, ha csak ettől itéletileg kifejezetten el nem tiltatott. A m. kir. belügyminiszter 1907. évi 55,399. sz. határozata: G. vármegye alispánjának. A vármegye tiszti főorvosától «tudakozó-lap» érkezett hozzám, melyben útbaigazítást kér arra nézve, hogy jogerős ítélettel 3 évi hivatalvesztésre itóit okleveles magánbába ez idő alatt magángyakorlatot folytathat-e ? Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a V. U. Sz. 149. §-a szerint a tudakozó-lapokat csak a 144. §. i) pontjában említett esetekben lehet használni. A 144. §. pedig csak a vármegye területén levő hivatalok között való érintkezésről szól. A vármegyei főorvos tehát nincs jogosítva a belügyminiszterhez tudakozó-lapon kérdést intézni. A szóban levő esetben ezenfelül a felvetett elvi kérdés nem is olyan természetű, a mely a 144. §. i) pontja alá tartoznék, s a melyre nézve tudakozó-lap használata egyáltalában helyén lenne. Az elmondottakból kitűnik, hogy a t. főorvos eljárása szabályellenes volt. A mi már most a kérdés érdemét illeti, erre vonatkozólag a miheztartás végett, az igazságügyminiszter úrral egyetértőleg a következőket közlöm: Az 1876. évi XIV. t.-cz. 49., 50., 140., 146., 159. és 162. §-ainak, valamint az 1896. évi XXVI. t.-cz. 46. §-ának rendelkezéseiből