Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)
— 51 — tulajdon elleni kihágás miatt az eljárás csak a sértett fél indítványára indítható meg, ebben az esetben azonban a sértettek a csendőrségi feljelentés szerint kifejezetten elállottak a vádemeléstől, és az ablakbeverést maga a csendőrség sem tette a feljelentés tárgyává, Minthogy e szerint már a feljelentés tartalmából nyilvánvaló volt, hogy ez a cselekmény magán indítvány hiányában nem büntethető, nem volt ok arra, hogy a feljelentést átvevő hatóság azt a kir. bírósághoz áttegye. (10,144/902. I. M.) Korcsmáros ellen a szabályrendeletileg megállapított korcsmai hitel összegének tulhágása miatt inditott ügy elbirálása a közigazgatási hatóság jogkörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1902. évi szept. 18-án hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Minthogy a járásbíróság jogerős végzésével kimondotta, hogy a feljelentés nem állapítja meg az 1883. évi XXV. t.-cz. 24. §-ában meghatározott kihágás tényálladékát s minthogy a kir. járásbíróság hatáskörébe utalt más kihágás tény- vagy vétségálladékát látszik megállapítani, ennélfogva figyelemmel az 1897. évi XXX1Y. t.-cz. 19. §-a 5. pontjának rendelkezésére is, az eljárást a közigazgatási hatóság hatáskörébe kellett utalni, a mely a hatóságnál a feljelentés tétetett, mint a mely hatóság a 223. sz. szabályrendelet végrehajtására hivatva van. Ennek a hatóságnak a feladata az, hog}7 A. P. terhére rótt cselekménv a hivatkozott szabályrendelet alapján egváltalán büntethető-e? (22,209/902. I. M.) A vasúti pályaudvarra belépőjegy nélkül való bemenés miatt inditott ügy elbirálása a közigazgatási hatóság jogkörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1903. évi szeptember 9-én hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Minthogy ebben az esetben nem az életbiztonság vagy egészség oltalma végett kiadott rendelett vagy szabályrendelet megszegéséről van szó, a cselekmény a kbtk. 111. §-ába ütköző s kir. bíróság hatáskörébe utalt testi épség elleni kihágás ismérveivel nem bir. Minthogy a cselekmény elbirálása más czimen sem utalható a büntető kir. bíróság hatáskörébe, ennélfogva a további eljárásra illetve a teendő intézkedésre a közigazgatási hatóság hatáskörét kellett megállapítani (28,082/903; [. M.) Vasárnapon isteni tisztelet alatt a község közelében végzett szénagyüjtés miatt inditott ügy elbirálása nem a közigazgatási hatóság, hanem a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1902. évi április 9. napján hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Minthogy az 1891. évi XIII. t.Lcz. kizárólag az ipari munkának a vasárnapi napon való végzését azonban sem ezcn; sem más törvény nem tiltja s azt az 1868. évi LIII. t.-cz. 19. §-a is csak annyiban korlátozza, a mennyiben nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges, vagy ha az egyházi szertartást zavarólag végeztetik, minthogy továbbá a feljelentés kifejezetten az 1879. évi XL. t.-cz. 52* §-ába 'ütköző kihágás miatt tétetett s a panaszolt cselekménv a kiderítendő körülménvekhez képest, — mennyiben az 1808. évi LIII. t.-cz. 19.§-ának