Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

— 152 — helytelenítésére vonatkozó rész azért volt megsemmisítendő, mert az egyletek­működése feletti felügyelet gyakorlására elsősorban hivatott hatóság e jogából kifolyólag nem lehet illetékes arra, hogy az egylet tisztviselőjének valamely eljárását, az egylet működésétől külön választva, mint magánfél tettét vegye birálat alá,, s ezért őt esetleg külön meg is dorgálhassa, hanem az illető cse­lekményei az egylet működésének keretén belül itélendők meg, a mely eset­ben, ha az egyletnek más egylettel szemben tanúsított eljárása kifogás alá esik, azért az illető vétkes egylet vezetősége a hatóság által igenis meginthető és utasítható, hogy felfüggesztés, illetőleg feloszlatás terhe mellett jövőben más egylet működését ne akadályozza, mely okoknál fogva ,a tanácsi határozat­nak a szóban levő központi bizottsághoz intézett felhívása, illetőleg utasítása, mint a melyre a hatóság indokolt esetben jogosult lehet, helybenhagyandó volt.

Next

/
Thumbnails
Contents