Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

120 megállapítására szorítkozik, hogy a jelentkezőknek megvan-e előirt minősítése s nem forog-e fenn valamely, a törvényben kifejezetten tiltó akadálykép felállított kizárási indok, hanem, hogy ez a kijelölési jog pozitív is érvényesítendő feladatot ró a kijelölőre oly irányban, hogy a legalkalmasabb jelentkezőt jelölje ki, továbbá, hogy ennek a kétségtelenül diskreczionális jellegű kijelölési jognak gyakorlásánál mellőzze azokat, a kikre nézve a törvényben kifejezett tiltó indok nem forog ugyan fen, de a kiket alaposan indokolható testi fogyatkozásuknál s tágabb értelemben vett oly erkölcsi hibájuknál fogva nem tart alkalmasoknak a közállások betöltésére, mely erkölcsi fogyatkozások, habár köztörvényeinkbe nem is ütköznek, de az adott viszonyok között kétség telenné és igazolttá teszik, hogy az illető állás a jelentkezőre közérdekek sérelme nélkül megnyugvással nem bizható s ezért ő alkalmasnak nem tekinthető. A diskreczionális jellegű kijelölési jognak már az avval járó felelősségből folyó ily gyakorlása azonban másfelől azt is kétségtelenné teszi, hogy ha nem a törvényekben kifejezett kizárási ok, hanem az illető jelentkező más egyéni hiánya s ebből folyólag nem alkalmas volta képezi a kizárás okát, ennek a mellőzésnek is alaposnak és igazoltnak kell lennie. Magában törvényeinknek abban a rendelkezésében, hogy a községi birót, jegyzőt és orvost kivéve, bizottságokra s a községi képviselőtestületre bizza a kijelölést, hogy községekben a közegészségügyi személyzetre nézve az egészségügyi bizottság előleges meghallgatását is elrendeli, továbbá jogfejlődésünk azon irányában, hogy a törvényhatóságoknál a főispánt korábban egymagában megillető kijelölési jogot a kijelölő bizottságra ruházta, kifejezésre jut a törvényhozásnak az az akarata, hogy a kijelölésnél az alapos és igazolt indokok nélkül való mellőzés kizárassék. Minthogy tehát a mellőzésnek indokoltnak és alaposnak kell lennie, a törvénynek az a rendelkezése, hogy a kijelölő a kijelölést indokolni nem tartozik, csak a választóközönséggel szemben a kijelölés köztudomásra hozatalakor birhat érvény nyel, de a kijelölési jog diskreczionális jellege daczára sem jelentheti azt, hogy a nem törvényben kifejezett ok miatt való mellőzés esetén a választás érvényességének elbírálására hivatott fokozatos felsőbb hatóságok és a közigazgatási bíróság előtt sem igazolandó, mert ezeknek ép ugy feladata annak a körülménynek megvizsgálása, vájjon forog-e fen igazolt és alapos indok a hármas kijelölés mellőzésére, mint a hogy alapos bírálat tárgyává kellett ezt tennie a kijelölőnek. A közigazgatási eljárás egyszerüsitéséről szóló 1901. XX. t.-cz. 2. §-ának abbeli intézkedése, mely szerint az első fokúval egybehangzó másodfokú határozat ellen felebbezésnek rendszerint nincs helye, nem terjed ki azokra az ügyekre, melyeknek végérvényes eldöntése a királyi közigazgatási biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. közigazgatási biróság 1908. évi 3.003. sz. határozata. A közigazgatási bizottság kiutasitási ügyekben határozni nem illetékes. A letelepedési szándék bejelentésének elmulasztása a kiutasitásra törvényes okot nem képez. A m. kir. belügyminiszter 1901. évi 27.827. sz. határozata: Sz. József g—i származású lakosnak J. községből való kiutasítása ügyében a közigazgatási bizottságnak harmadfokban hozott azon határozatát, mely szerint Sz. József az elsőfokú határozattal egybehangzó másodfokú alispáni határozat ellen beadott felebbezésével az 1876. évi VI. t.-cz. 10. §-a alapján felülvizsgálat alá vévén: azt. — illetéktelenség miatt, — hivatalból